világháború II. (1937. jún. 7.–) 1939. szept. 1.–1945. szept. 2.: az emberiség történetének legnagyobb, világméretű fegyveres összeütközés-sorozata, amely Európában 1939. IX. 1. –1945. V. 8: zajlott, de Ázsiában már 1937. VI. 7: kezdődött, és Japán 1945. IX. 2: fegyverletételével ért véget. – Előzményei. 1919: az I. →világháborút lezáró Párizs környéki békediktátumokkal kialakított nemzetk. helyzet (→versailles-i békerendszer) az 1929–33: gazd. világválságot követően megbomlott és 1938-ig megtörtént a világpol. erővonalak az átrendeződése. Ebben döntő szerepe volt az egykori →antant hatalmak, főként NBr. megbékélési (appeasement) politikájának, amit No-gal szemben 1933–39: képviselt az 1920-as években kialakult szigetorsz-i közhangulat és pol. folytatásaként. Alapeszméje, hogy a ném. nacionalizmust az 1919. évi versailles-i békében ért megaláztatások táplálják, melyeket – egy újabb háború elkerülése érdekében – pol-ilag és erkölcsileg jóvá kell tenni. Fő képviselője Neville Chamberlain (1869–1940) brit min. eln., aki úgy vélte, hogy No. igényei a néprajzi határokra való törekvésig érthetőek és jogosak, ezért NBr. biztonságának veszélyeztetése nélkül, ésszerű s kellő időben tett engedményekkel kielégíthetőek, és hozzájárulnak a Párizs környéki békék okozta ingatag európai egyensúlyi helyzet megszilárdításához. Céljaival ellentétben, az 1930-as évek derekán a megbékélési pol. No. megerősödéséhez és Olo. terjeszkedéséhez vezetett. – Az 1919 utáni világpol. átalakulása Ázsiában kezdődött, amikor 1931–32: Japán megszállta egész Mandzsúriát és megalapította Mandzsukuo japán bábállamot. A No-ban 1933. I. 30: hatalomra jutott az Adolf Hitler (1889–1945) vezette Nemzetiszocialista Ném. Munkáspárt (NSDAP). A következő években totális diktatúra épült ki, és meghirdették a ném. lakta ter-ek egyesítését, ill. a K-i irányú területszerzést. No. 1935: a jelentős hadiipar kiépítésébe kezdett és visszaállította az ált. hadkötelezettséget. A megbékélési pol. 1. fő állomása a Londonban, 1935. VI.18: jegyzékváltás formájában megkötött angol–német flottaegyezmény volt, amivel hatályon kívül helyezték a versailles-i béke ném. tengeri haderőt korlátozó intézkedéseit. (A szerződés 35:100 arányban maximálta a ném. hadiflottát a Brit Nemzetközösség összes haditengerészeti erejéhez viszonyítva. Egyben No. jogot szerzett arra, hogy flottáját 78.600-ról 420.600 bruttó regisztertonnára növelje, s Fro-gal közel azonos tengeri erőt állítson ki.) 1936. III. 7: Hitler kancellár bejelentette, hogy No. egyoldalúan megszünteti az 1925. XII. 1: kötött locarnói szerződést és a ném. haderő bevonul a demilitarizált Rajna-vidékre. Ez utóbbit a két fő érdekelt, NBr. és Fro. hallgatólagosan jóváhagyta (a megbékélési pol. 2. fő állomása). – Az 1922-től Benito Mussolini (1883–1945) és a Fasiszta Párt vezette Olo. K-afrikai gyarmatbirodalma alapjainak a megteremtésére a 2. olasz–abesszín háború (1935. X.–1936. V.) során elfoglalta Abesszíniát (Etiópiát). A Nemzetek Szöv-e agresszornak nyilvánította Olaszo-ot, de a megszállást titokban támogató Fro. és a megegyezést kereső NBr. nyomására a világszervezet csak kisebb gazd. korlátozó intézkedéseket vezetett be Olo. ellen. A Fasiszta Nagytanács V. 9: kimondta az afrikai orsz. bekebelezését, III. Viktor Emánuel ol. kir. (ur. 1900–46) fölvette az Abesszínia császára c-et, Olaszo-ot birod-má nyilvánították. A háború miatt Olo. diplomáciailag elszigetelődött, amely hozzájárult a korábban németellenes ol. külpol. megváltozásához, a Berlin–Róma-tengely létrejöttéhez. Ennek alapja az 1936. X. 25: Berlinben, Konstantin von Neurath (1873–1956) és Galeazzo Ciano (1903–1944) külügymin-ek aláírta jegyzőkv, melyben No. elismerte az etiópiai ol. császárságot, Olo. bejelentette Ausztriával kapcsolatos érdektelenségét. A megállapodásban a felek elhatárolták gazd. érdekeltségeiket a Duna-medencében és a Balkánon. A már jegyzőkvbe foglalt Berlin–Róma-tengely a ném.–ol. barátsági és szöv-i szerződés, az ún. acélpaktum 1939. V. 22: berlini megkötése az addigi tényleges együttműködést jogi formába öntötte és a jövőre vonatkozóan kölcsönös katonai segélynyújtást írt elő. A két fél egymás „életterét” is kölcsönösen elismerte: No-ét Közép- és Dk-Eu-ban, Olo-ét a Földközi-tenger térségében. – 1936. XI. 25: No. és Japán megkötötte a komm. és szovjetellenes antikomintern paktumot, amit Joachim von Ribbentrop (1893–1946) és Kintumo Musakodzsi külügymin-ek írtak alá Berlinben. A megállapodást (a szövege szerint) azért írták alá, mert államaikat fenyegeti és bomlasztja Kommunista Internacionálé (Komintern), amely mögött a SZU fegyveres ereje áll, ezért önvédelmükért együttműködnek. A titkos pótegyezmény arra kötelezte a feleket, hogy jóakaratúan semlegesek lesznek, egy nem provokált szovjet támadást követő háborúban. A paktumhoz 1937. XI. 6: Olo. 1939. II. 24: Mo. Mandzsukuo, 1939. III. 27: Spo. 1941. XI. 25: az egyezmény 5 é. meghosszabbításakor Bulgária, Dánia, Finno., Horváto., Rom., Szl. és Nanking-Kína is csatlakozott. – Az Olo-gal kapcsolatos brit engedékenységet jelezte az 1937. VI: a Földközi-tengerről kötött ol– brit egyezmény, amely elismerte a Szuezi-csatorna és a Gibraltári-szoros olasz használatának korlátlan jogát és 1938. IV: Abesszínia bekebelezését. – Japán 1937. VII: megtámadta az 1927 óta polgárháborút vívó Kínát és 1938 végére csaknem egész tengerpartját birtokba vette. – Bár Hitler hatalomra kerülése után az ausztriai vezető pártok (ker.szoc., szoc.dem.) törölték a programjukból az Anschlusst (német: ’csatlakozás’), elsősorban a brit és a fr. megbékélési pol. (ennek 3. fő állomása) miatt, azt No. a Ny-i hatalmaktól mégis ki tudta kényszeríteni. Bár Kurt von Schuschnigg (1897–1977) kancellár 1938. III. 13: népszavazást kezdeményezett Ausztria függetlenségéről, III. 11: Hitler ultimátumban követelte a kancellár lemondását, és a szavazás elhalasztását. Schuschnigg kényszerű visszalépése után a nemz.szoc. Arthur Seyss-Inquart (1892–1946) belügymin. a ném. csapatok bevonulását kérte. A ném. hadsereg III. 12–13: megszállta az országot, III. 13: a Seyss-Inquart vezette új kormány, kikiáltotta Ausztria és No. egyesítését, az Anschlusst. Az osztrák lakosság döntő része rokonszenvvel fogadta a csatlakozást, melynek következtében Ausztria önálló államisága megszűnt, s Ostmark elnevezéssel 1945. IV-ig No. része lett. – 1938 tavaszán-nyarán a csehszl. kormány és a ném. kisebbség vez-i között több hónapig tartó tárgyalás-sorozat zajlott, amely sikertelenül végződött. IX. 12: Hitler katonai segítséget ígért a fölkelést kirobbantani szándékozó szudétanémeteknek, majd a csehszl. ném. többségű ter-ek átadását követelte. A brit és a fr. kormány a megbékélési pol. jegyében (4. fő állomás) belegyezett egy négyhatalmi konf. összehívásába. IX. 29–30: Münchenben Hitler ném. kancellár, Mussolini olasz, Chamberlain brit és Édouard Daladier (1884–1970) fr. min. eln. a →müncheni egyezmény-ben No. hoz csatolta Csehszl. ném-ek lakta határ menti ter-eit (28.643 km²; 3.600.000 lakos, ebből 2.800.000 ném. 800.000 cseh), ahová a ném. csapatok X. 1–10: vonultak be. Az egyezmény 3. kiegészítő nyilatkozatában a 4 kormányfő kijelentette, hogy amennyiben a csehszl., lengy. és m. kisebbségek kérdését a következő 3 hónapon belül az érdekelt kormányok közötti megegyezés útján nem rendezik, az a 4 hatalom kormányfői újabb összejövetelének, döntőbíráskodásának a tárgya lesz. A lengy. kormány már IX. 30: jegyzékben követelte a csehszl. kormánytól a lengy. lakosságú Teschen–Szilézia átadását, az utóbbi X. 1: elfogadta a varsói ultimátumot. Lengyelo. csapatai X. 2: elfoglalták Tešín (Czieszyn, Teschen) vidékét (540 km²), X. 10: Bohumín (Oderberg) körzetét (257 km²). – A m.–csehszl. határtárgyalások X. 9: kezdődtek (Rév)Komáromban, ahol a csehszl. fél nem fogadta el a kb. 14.153 km², döntően m. lakosságú ter. (1.091.000 fő, ebből 849.000 m.) visszaadását. Először csak a Csallóköz visszacsatolását ajánlották föl (1800 km², 121.000 m. lakos), ill. (Rév)Komáromban szabad kikötőt követeltek. X. 13: a csehszl. fél 5405 km² ter. (349.000 lakossal) átadását kínálta föl. A tárgyalások Ipolyság és Sátoraljaújhely (Kisállomás) elcsatolt településrészeinek az átadása ellenére, az előbbi napon megszakadtak. Prága és Bp. között Ribbentrop ném. külügymin. közvetítése sem hozott megegyezést. X. 20: a csehszl. fél ném. közvetítéssel végleges ajánlatot juttatott el a m. kormányhoz, amiben 11.300 km² ter. átadását helyezte kilátásba (740.000 lakossal, ebből 680.000 m-ral), de a nyelvhatár melletti Pozsony, Nyitra, Léva, Rimaszombat, Kassa, Ungvár és Munkács nélkül. A vitatott ter-ekre vonatkozó m. népszavazási javaslatot a csehszl. fél elutasította. A közvetlen tárgyalások kudarca után a m. kormány ném. és ol. döntőbíráskodást kért, amibe Fro. és NBr. érdektelenségének kinyilvánítása után, X. 28: a csehszl. kormány belegyezett. – A Ribbentrop és Ciano külügymin-ek vezette tárgyalásokon XI. 2: a →bécsi döntéssel Mo-nak ítélték a Felvidék D-i és Kárpátalja DNy-i magyarlakta ter-ét. Ennek kiterjedése a későbbi határkiigazításokkal 12.012 km², 1.057.000 lakossal (ebből 86,5% m. 7,6% tót, 4,7% ném.). A m. honvédség XI. 5–10: vonult be a két évtizedes idegen uralom alól fölszabadult és ekkor Mo-gal újraegyesült m. vidékekre (melyekre az átadás előtti napokban a hatóságok zsidók százait kergették). – A müncheni egyezmény után a megmaradt Csehszl. (az ún. 2. közt.) teljesen No. befolyása alá került. A Rudolf Beran vezette prágai kormány (1938–39) fölszámolva parlamenti demokráciát, rendeletekkel kezdett kormányozni. Hitler ultimátumára 1939. III. 14: Szlovákia bejelentette önállóságát, amellyel Csehszl. megszűnt. III. 15: Cseh- és Morvao-ot ném. katonaság megszállta. Hitler kancellár III. 16: prágai rendeletében kimondta a Cseh–Morva Protektorátus (ter-e: 49.363 km², lakossága 7.300.000 fő) megalakítását. Az új szervezet (1945. V-ig) formálisan belső önkormányzattal, saját áll-i személyi állománnyal és cseh nemz-i intézményrendszerrel az ekkortól Nagynémet Birodalomnak nevezett áll. része lett, melyet a Hitler által kinevezett birod-i protektoroknak rendeltek alá. – III. 15–17: honvédségünk hadművelettel Kárpátalját (ter-e 12.141 km², 593.000 lakossal) a 2 évtizedig tartó csehszl. uralom után újraegyesítette Mo-gal, amivel fél évre visszaállt az ezeréves m–lengy. határ egy része. – A Cseh-Morva Protektorátus létrehozása után NBr. megbékélési pol-ja döntően megváltozott, elítélte a ném. agressziót és 1939. IV: elrendelte az ált. hadkötelezettséget. A brit és a fr. kormány közös garancia-nyilatkozatokat adott ki, amiben III. 22: Belgium, III. 31: Hollandia, IV. 6: Lengyelo. függetlenségének a megvédését is vállalták egy ném. v. ol. támadás esetére. Miután Olo. IV. 7–12: megtámadta és bekebelezte Albániát, a brit és a fr. kormány IV. 13: Görögo. és Rom. függetlenségéért is kezességet vállalt. Eközben No. III. 22: arra kényszerítette Litvániát, hogy szerződésileg engedje át részére a korábban Poroszo-hoz tartozott Balti-tengerparti Memel (Klaipéda) várost és környékét (Memel-vidék). Hitler egyre fokozta a feszültséget Lengyo-gal szemben Danzig (Dancka, Gdañsk) szabad város, ill. a No-ot K-Poroszo-tól elválasztó danzigi korridor miatt. NBr. és Fro. katonai támogatást ígért Lengyelo-nak egy ném. támadás esetére, NBr. tárgyalásokat kezdett a SZU-val. V. 12: brit–tör. kölcsönös segítségnyújtási nyilatkozatot tettek közzé, mely akkor lépne érvénybe, ha katonai támadásra kerülne sor a Földközi-tenger térségében. vI. 23: hasonló közlés hangzott el fr.–tör. viszonylatban. Közben, VI. 7: No. megnemtámadási szerződést kötött Letto-gal és Észto-gal. – Miután 1939. III. vége–VIII. 21: az ang.–fr.–szovjet katonai együttműködési tárgyalások kudarcba fulladtak, a SZU elfogadta No. ajánlatát. A Ribbentrop és Vjacseszlav M. Molotov (1890–1987) külügymin-ek által Moszkvában 1939. VIII. 23: aláírt megnemtámadási egyezményben (→Molotov–Ribbentrop-paktum) megállapodtak: nem viselnek egymás ellen háborút, és semmilyen formában nem támogatnak ebben a szándékában egy harmadik hatalmat. A szerződés titkos záradékában körülhatárolták a K-Eu-i befolyási övezeteiket: Finno-ot, Észto-ot, Letto-ot, Lengyelo-nak a Narev–Visztula–San folyótól K-re eső részét, valamint Besszarábiát szovjet, Ny-Lengyelo-ot és Litvániát ném. érdekszférába utalták. A paktum megkötése után No. akadálytalanul lerohanhatta Lengyelo. Ny-i, a SZU a K-i felét (s az utóbbi 1940 nyarán bekebelezhette a balti államokat is). A szovjet–ném. paktum után, VIII. 25: NBr. kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötött Lengyelo-gal. – 1939. IX. 1: hajnalban No. a gleiwitzi rádióadó elleni támadás ürügyével, hadüzenet nélkül megtámadta Lengyel-ot. IX. 1: Olo. nem hadviselő félnek, IX. 5: az USA semlegesnek nyilvánította megát. IX. 3: NBr. Fro. Ausztrália, Új-Zéland és India, IX. 10: Kanada hadat üzent No-nak, ezek következtében tekintik IX. 1: a ném-lengy. összecsapás első napját, a ~ kezdetének. – A ném. csapatok IX. 6: elfoglalták Krakkót, IX. 9: Lódz-t; egyetlen fegyvertársukként a Szl. Közt. csapatai megszállták Lengyo-hoz csatolt 2 árvai, 3 trencséni és 6 szepesi gorál falut. IX. 17: a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka értelmében a SZU csapatai is megkezdték Lengyelo. K-i részének a megszállását (Moszkva szerint Ny-Ukrajna és Ny-Belorusszia „felszabadítását”); a lengy. kormány Rom-ba menekült. IX. 27: a Wehrmacht alakulatai bevették Varsót. No. és a SZU IX. 28: Moszkvában államhatár egyezményt, ill. barátsági szerződést írt alá, amiben No. Litvániát a SZU-nak engedte át. A kijelölt ném.–szovjet határ következtében hazánk ÉK-en, a Kárpátok gerincén határos lett a SZU-val. X. 6: Hitler első alkalommal tett békeajánlatot a Ny-i hatalmaknak, amelyet X. 10: a fr., X. 12: a brit kormány elutasított. X. 6: az utolsó lengy. csapatok is letették a fegyvert a Wehrmacht alakulatai előtt. X. 8: No. hivatalosan bekebelezte Ny-Lengyelo-ot (létrehozva a Lengyel Főkormányzóságot), X. 27: a szovjet hadsereg megszállta K-lengyel ter-eket Ukrajnához, ill. Fehéroroszo-hoz (Belorusszia) csatolták. – A Ny-i fronton 1940 tavaszáig nem került sor hadműveletekre (ez az ún. „furcsa háború” időszaka), de 1939. IX.–1940. III: lezajlott az Atlanti-óceáni csata 1. szakasza, amelyben a brit és a ném. tengeri erők (hadihajók, tengeralattjárók) összesen kb. 1 millió tonna hajóteret vesztettek. Nyitánya IX. 3: az Athenia nevű brit utasszállító elsüllyesztése volt. A háború kitörésekor a ném. hadiflotta nem érte el a brit flotta 1/3-át, de tengeralattjáróinak számát 1942-re 57-ről 300-ra növelte, s a továbbiakban kb. havi 20 db-bal gyarapította. – Mivel a Molotov–Ribbentrop-paktum Finno-t is a SZU befolyási övezetébe utalta, Leningrád védelmére hivatkozva, a szovjet kormány ter-eket követelt. X. 12.–XI. 13: a moszkvai tárgyalásokat a szovjet fél egyre növekvő igényei miatt a finn kormány megszakította, és mozgósított. XI. 28: a SZU fölmondta az 1932. évi szovjet–finn megnemtámadási szerződést, és XI. 30: hadüzenet nélkül megtámadta Finno-ot. XII. 1: az emigráns finn komm-k Otto Kuusinen (1881–1964) vezetésével Terijokiban ellenkormányt alakítottak, amellyel a SZU barátsági és segítségnyújtási egyezményt kötött. A Carl G. Mannerheim (1867–1951) irányította finn hadsereg többszörös szovjet túlerő ellen küzdött. A főként a Karjalai/Karéliai-földszorosban vívott csatákban XII. végére a finn csapatok megállították és több helyen védekezésre kényszerítették a gyengén szervezett, lassan előrenyomuló szovjet erőket. Az agresszió miatt XII. 14: a SZU-t kizárták a Nemzetek Szöv-éből. 1940. II. elején Szemjon K. Tyimosenko (1895–1970) vezetésével új támadást indítottak, II. 11-én hatalmas áldozatok árán áttörték a Mannerheim-vonalat. A finn haderő kimerülése és a brit–fr. expedíciós hadsereg tervezett bevetése miatt azonban mindkét fél az összetűzések gyors lezárására törekedett. Végül Svédo. és Norvégia III. 3: nem járult hozzá, hogy a brit–fr. alakulatok országaik területén vonuljanak Finno-ba a SZU ellen [a kémeri Nagy Imre (1903–1942) vez. m. önkéntesek csak a fegyvernyugvásra érkeztek meg Finno-ba]. A III. 13: megkötött moszkvai békében kb. 40.000 km² D-K-i finn ter-et csatoltak a SZU-hoz, melynek árán Finno. megőrizte függetlenségét. Az elszakított D-Karélia egy része a Karél ASZSZK-hoz került, amely még 1940: Karél–Finn SZSZK néven a SZU 16. tagállamává vált. A Leningrádtól Ny-ra fekvő Karél-földszorost Viipuri (Viborg) várossal az Orosz Föderáció Leningrádi Ter-ébe tagolták, de 1941–44: a finnek és a ném-ek is elfoglalták. – A Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka értelmében a SZU ezután a Baltikumban terjeszkedett. Bár a megállapodás Litvániát a ném. befolyási övezetbe sorolta, 1939. IX. 28: a 2. szovjet–ném. egyezmény Litvániát a SZU hatókörébe utalta. Az X. 10: aláírt szovjet–litván kölcsönös segítségnyújtási szerződésben a SZU átadta a K-Lengyelo. megszállásakor elfoglalt Vilnó (Vilnius) városát és környékét Litvániának, cserébe katonai támaszpontokat létesíthetett az orsz. ter-én. 1940. VI. 15: a szovjet haderő megszállta Litvániát, majd szovjetbarát kormány és parlament alakult. VII. 21: kikiáltották a Litván SZSZK-t, amelyet VIII. 3: fölvettek a SZU tagközt-ai közé. A szintén szovjet érdekkörbe rendelt Letto. erős moszkvai nyomásnak engedve, 1939 végén támaszpontokat bocsátott a SZU rendelkezésére. 1940. VI. 17: a szovjet hadsereg mégis lerohanta Letto-ot, majd a megalakuló új parlament kihirdette a Lett SZSZK létrejöttét, amelyet VIII. 5: a SZU tagközt-aiba soroltak. Ezután szovjetellenes vádakkal, kb. 33.000 lettet deportáltak Szibériába. A SZU hatáskörébe került Észto. 1939. IX. 28: kölcsönös segítségnyújtási szerződést kényszerült kötni Moszkvával, amely észto-i szovjet katonai támaszpontok fölállítását is tartalmazta. Ennek ellenére 1940. VI. 17–19: a SZU megszállta Észto-ot és szovjetbarát kormányt alakított. A létrehozott Észt SZSZK a SZU tagköztársasága lett. A komm. diktatúra kiépítésének kezdetén több mint 10.000 észtet hurcoltak el kényszermunkatáborokba, a Gulágokra. – A SZU 1940. VI. 26: ultimátumban szólította föl Rom-t az 1918-tól hozzá tartozó Besszarábia és É-Bukovina átadására. VI. 28: az utolsó jegyzékváltás eredményeként a szovjet csapatok e napon átlépték a határt és 4 nap alatt megszállták a kiürített É-Bukovina és (D-i tája kivételével) Besszarábia nagy részét (össz. kb. 40.000 km²-t). Az előbbit közigazg-ilag az Ukrán SZSZK-hoz csatolták, Besszarábia VIII. 2: Moldavai SZSZK néven a SZU tagköztársasága lett. (E ter-ek 1941. VI.–1944. VIII: ismét Rom. részei) – A m. min.tan. 1940. VI. 27: ülésén kimondta: ha Rom. teljesíti a SZU ter-i követeléseit, akkor a Mo. is kikényszeríti hasonló igényeit. A Legfelsőbb Honvédelmi Tanács mozgósította a Honvédséget, fokozatosan fölvonultatta a rom. határra. Az al-dunai Szörénytornyán (Turnu Severin) VIII. 16–24: ném. nyomásra folytatott m–rom. tárgyalások kudarcba fulladtak. A m. kormány VIII. 26. Rom. megtámadása mellett döntött, a rom. kormány döntőbíráskodást kért. Emiatt az VIII. 28-ára kitűzött m. támadás helyett a Honvédség leállította az előkészületeket. VIII. 30: Ribbentrop és Ciano külügymin-ek részvételével Bécsben újabb ném.–ol. döntőbíráskodásra (2.→bécsi döntés) került sor. Ennek értelmében É-Erdély, a Székelyföld és Bihar, Szilágyság, Szatmár, Máramaros 2 évtizedig tartó idegen uralom után újraegyesült Mo-gal. A visszatért ter. kiterjedése 43.104 km² , 2.185.000 lakossal, mely a határkiigazításokkal 43.541 km²-re, népessége a dél-erdélyi menekültekkel 2.577.000 főre növekedett (közülük 51,4% m. 42,1% oláh, 3,7% ném.). D-Erdélyben ugyanekkor kb. 650.000 m. maradt oláh uralom alatt. No. és Olo. jegyzékben biztosította Rom. új határait. A m. 2. hadsereg alakulatai IX. 5–13: vonultak be a visszatcsatolt ter-ekre. Az olténiai Királyvásáron (Craiova) IX. 7: rom.–bolgár egyezmény alapján D-Dobrudzsát visszacsatolták Bulgáriához. –1940 tavaszán No. Ny-on katonai hadműveleteket kezdett. Az első célpont Dánia volt, amely semleges kívánt maradni, de a Wehrmacht alakulatai IV. 9: akadálytalanul elfoglalták, mert X. Keresztély dán kir. (ur. 1912–47) megtiltotta az ellenállást. A békés megszállás után Dánia formálisan független maradt. (1941: a SZU elleni bevetésre önkéntes hadsereget toboroztak az orsz-ban, és a dán kormány csatlakozott az antikomintern paktumhoz. A sztrájkok és a kormányzati ellenállás miatt 1943. VIII. 29: a megszálló ném. hatóságok szükségállapotot vezettek be, és átvették Dánia irányítását. Ennek ellenére jelentős ellenállási mozg. bontakozott ki). – Semleges külpol-ja ellenére 1940. IV. 9: No. stratégiai okokból, hogy megelőzze a Norvégia ellen kitűzött brit–fr. elözönlést (a norvég felségvizek elaknásítása, a 4 legfontosabb norvég kikötő elfoglalását) megtámadta Norvégiát. A ném. csapatok azonnal bevették Bergen, Trondheim és Narvik kikötőket; másnap Oslót. VII. Håkon norvég kir. (ur. 1905–57), a kormánnyal É-ra menekült és ellenállt. A norvég erőket brit és fr. egységek (a brit flotta és légierő, valamint az IV. 14. ill. IV. 17: partra szállt kb. 3 hadoszt.) is támogatták. Az utóbbiakat V. 2: visszavonták, V. 5: a norvég kormány Londonba menekült, V. 7: a ném. hadsereg befejezte Közép- és É-Norvégia elfoglalását, hadserege VI. 10: letette a fegyvert. Norvégiát IV. 24–: ném. birod-i biztos, Joseph Terboven Gauleiter (kerületvezető), 1942. II–: a Norvég Nemz.szoc. Párt (Nasjonal Samling) vez-je Vidkun Quisling (1887–1945) min. eln. kormányozta. (A norvégiai ellenállás legsikeresebb akciója a rjukani nehézvíztermelés megakadályozása volt). – Az 1940. V. 10: megindított Ny-európai hadjárat során a Hollandia, Belgium és É-Fro. megvédésére a 3 orsz. ter-én csoportosított brit–fr. erőket nagyrészt megkerülve, ill. kettévágva, No. csapatai (136 hadoszt. 2500 páncélos, 3800 repülőgép) átlépték a belga, a holland és a luxemburgi határt. E napon Londonban az új brit min. eln., Winston L. Churchill (1874–1965) háborús kormányt alakított. Bár Luxemburg már az 1868. évi alkotmányában kihirdette semlegességét, 1940–44: (miként 1914–18: is) ném. megszállás alá került, és harc nélkül megadta magát. A Wehrmacht az Ardennek-hegységen áttörve, a belgiumi Namur és az É-Fro-i Sedan (itt ért véget a Maginot-vonal) között V. 13: átkelt a Meuse folyón, és bevette Liége-t. IV. 14: a ném. légierő bombázta Rotterdamot, V. 15: a holland haderő letette a fegyvert. Vilma kir-nő (ur. 1890–1948) NBr-ba menekült, az orsz-ban ellenállási mozg. kezdődött. (1942. I. 11: a japán haderő betört gyarmatára, Holland-Indiába /Indonézia/, III: elfoglalta Batáviát /Jakarta/ és Jáva szigetének többit részét. A japánok csekély ellenállással találkoztak, mivel fölszabadítóknak tekintették őket.) – 1940. V. 17: a Wehrmacht elfoglalta Brüsszelt, V. 18: Antwerpen és Ostende kikötővárosokat. Belgium lerohanása után a ném. csapatok É felől megkerülték a luxemburgi, majd a fr. határon a Rajna mentén a svájci határig húzódó Maginot-vonalat, így az erődrendszer teljesen hatástalannak bizonyult. Az előretörő ném. páncélosok V. 20: elérték a Somme folyó torkolatát, amivel kettévágták a fr.–brit szöv-es erőket. Bevették Boulogne-t, és szinte akadálytalanul Calais térségébe jutottak. Addigra 27 szöv-es hadoszt-t szétvertek, ezen kívül 13 fr. és 9 brit hadoszt-t, valamint a belga hadsereget (400.000 fő) bekerítették. Hitler V. 24: a La Manche-csatorna előtt leállította páncélosai előnyomulását, és elrendelte a körülfogott ellenséges erők teljes megsemmisítését. A Luftwaffe külön feladatként kapta, hogy akadályozza meg a szöv-es csapatoknak a La Manche-on keresztül történő menekülését. V. 26: Hitler újra engedélyezte a Dunkerque elleni támadást, de a kb. 150 km² ter-re összezsúfolódott erők védekezését a brit légierő támogatta. V. 28.–VI. 4: a dunkerque-i csaták közben a szöv-eseknek hatalmas veszteségek árán, kb. 200.000 brit és 120.000 fr. katonát sikerült átmentenie Angliába, de teljes fegyverzetük (1200 ágyú, 1250 légvédelmi és páncéltörő löveg, 11.000 géppuska, 75.000 teher-, ill. személyautó, stb.) a Wehrmacht hadizsákmánya lett. III. Lipót (ur. 1934–51) belga kir. V. 28: bejelentette orsz-a fegyverletételét, de kormánya az ellenállást választotta és Londonba menekült. – É-Fro. ter-én VI. 5: indult No. Ny-i hadjáratának 2. szakasza. A megelőző 2 hét alatt 4 páncélos hadseregcsoportot képeztek a teljes fr. tengerpart, a közp-i országrész (Párizs, Orléans, Dijon), valamint a Maginot-vonal előtti térség elfoglalására. A Wehrmacht már az első napon áttörte a frontot a Somme és Aisne folyóknál, VI. 9: bevette Rouent, VI. 12–15: a 6. ném. hadsereg átkelt a Marne folyón, és megkezdte a fr. egységeknek a Szajna folyóig való üldözését. Közben, VI. 14: az első ném. egységek bevonulnak Párizsba, ahol VI. 15: katonai dísz-szemlén ünnepelték a győzelmet. E napon a ném-ek bevették Verdunt, és áttörték a Maginot-vonalat. Más ném. alakulatok VI. 16: elérték a Loire folyót, a brit légierő ekkor elhagyta a fr. frontot. VI. 17: Henri Pétain (1865–1951) marsall megalakította az új fr. kormányt és fegyverszünetet kért. Az Angliába menekült Charles de Gaulle (1890–1970) tábornok VI. 18: a londoni rádióban meghirdette a harc folytatását, és megalakította a Szabad Fro. Mozgalmat. A Wehrmacht VI. 21: elfoglalta Lyont, VI. 22: Compiegne-ban H. Pétain vezette új fr. kormány aláírta a fegyverszünetet; ezután Elzász-Lotaringia ismét No. része lett. A fr. hadsereget föloszlatták, tengeri és légi flottáját zár alá vették. A ném-ek által meg nem szállt D-Fro. Vichy székhellyel németbarát áll-má alakult, ahol a VII. 10: államfővé választott H. Pétain tekintélyuralmi, hivatásrendi rendszer kiépítésére törekedett; Fro. többi része közvetlen ném. ellenőrzés alá került. A fr. gyarmatbirod. kormányzói (Gabon, Kamerun kivételével) a Pétain-kormányra esküdtek, nem voltak hajlandóak Anglia és Ch. de Gaulle mellé állni. (Azután, hogy amerikai csapatok szálltak partra É-Afrikában, 1942. XI. 11–12: a ném. csapatok a Vichy-kormány irányítása alá tartozó D-Fro-ot is elfoglalták, amellyel Pétain marsall addigi korlátozott hatalma jelképessé vált). – Olo. (mely 1940. VI. 10: hadat üzent Fro-nak és NBr-nak) VI. 21: indította hadműveleteit a fr. Ny-i Alpok és a Földközi-tenger közötti sávon kiépített fr. védelmi rendszer ellen, de támadásai hamar elakadtak. VI. 24: Rómában aláírták az ol–fr. fegyverszüneti egyezményt. – A ném. hadvezetés korlátlan légi-, tengeri- és tengeralattjáró-háborúval, a brit Kir-i Légierő (RAF) teljes megsemmisítésével, az ang. ter-ek bombázásával akarta NBr-t a háborúból kilépésre kényszeríteni. Hitler VII. 16: megparancsolta az Anglia elleni partraszállási hadművelet, az ún. Seelöwe-terv (’Oroszlánfóka’) kidolgozását. A Luftwaffe támadásai VIII. 1: kezdődtek, és kb. 5000 bombázógép zúdult az angol repülőterekre, a légi-irányító, hadiipari és gazd. közp-okra, kikötőkre, gyárakra, de a ném. légierő a kb. 2x-es túlereje ellenére sem tudott döntő fölényt kiharcolni. Ezért VIII. 17: Hitler kancellár meghirdette a korlátlan tengeralattjáró-háborút. A Luftwaffe főparancsnoka, Hermann Göring (1893–1946) birod. marsall VIII. 24: elrendelte a nagyvárosok (London, Manchester, Liverpool, Birmingham stb. és a jelképpé vált kisváros, Coventry) terror bombázását, mert polg. lakosság megfélemlítésével kívánta Angliát megadásra kényszeríteni. A ném. partraszállás első kitűzött napján, IX. 15: zajlott londoni légi csata nagy veszteségei után a ném. támadások megritkultak. A Luftwaffe 3 hónap alatt elvesztette gépeinek 20-25%-át, aminek fő oka az újonnan kifejlesztett, s az ang-ok által sikeresen használt radar volt. Emiatt Hitler a partraszállást kénytelen volt X. 12-ére, majd végleg elhalasztani. Az angliai légi csata megvívásával 1941 nyaráig egyedül NBr. harcolt No-gal, csak a SZU, majd az USA háborúba lépése után a velük kötött szöv. eredményezte számára a győzelmet, de eközben a Brit Birod. elveszítette világhatalmi helyzetét. 1940. VI: indult az Atlanti-óceáni csata 2. szakasza, ennek során 1941. III. végéig a ném-ek 410 brit hajót semmisítettek meg, amivel 4.400.000 tonna hajóteret elsüllyesztettek, ami lényegesen meghaladta NBr. hajóépítési teljesítményét. 1941. IV.–XII: (az atlanti csata 3. szakaszában) 1.860.000 tonna hajótér került hullámsírba. – A Földközi-tenger fölötti korlátlan uralom megszerzésére és a térségben egy új római birod. megteremtésére törekvő Olo. 1940. IX. 13: hadjáratot indított Egyiptom és Líbia ellen, de súlyos vereséget szenvedett. X. 28: az ol. csapatok megtámadták Görögo-ot, ahonnan azonban már XI. elejére kiszorították őket, sőt a gör. hadsereg ellentámadásba ment át. A kormány szöv-et kötött NBr-val, 1941. III. elején Athén közelében expedíciós brit erők szálltak partra. IV–V: ném. csapatok foglalták el Görögo-ot, II. György kir. (ur. 1935–47) elmenekült, Kairóban emigráns kormányt alakítottak, Görögo-ban ellenállási mozg-at szerveztek. – A Berlin–Róma-tengely, az 1940. IX. 27: Berlinben 10 évre kötött ún. háromhatalmi egyezménnyel, Berlin–Róma–Tokió-háromszöggé bővült, melynek tagjait tengelyhatalmaknak is nevezték. A szerződésben Japán, No. és Olo. egymást között kijelölte érdekköreit. Japán elismerte a 2 áll. vezető szerepét Európa „új rendjének” a kialakításában, azok ugyanezt Japánnak a „nagy K-ázsiai térség”-ben. Kölcsönösen vállalták, hogy ha valamelyiküket a már zajló európai, ill. a japán-kínai háborúban még részt nem vevő áll. megtámadná, akkor minden pol. gazd. és katonai támogatást megadnak egymásnak. Az egyik alapvető pontban leszögezték, hogy mindezek nem érintik a feleknek a SZU-val fönnálló pol. viszonyát. A háromhatalmi egyezményhez 1940. XI. 20: hazánk, XI. 23: Rom. XI. 24: Szl. 1941. III. 1: Bulgária, III. 25: Jug. (amelyet III. 27: érvénytelenítettek), VI. 15: Horváto. csatlakozott, de a tengelyhatalmak oldalán vett részt a háborúban Finno. és Sziám (Thaiföld) is. (E szöv-i rendszer 1943. VII. 25: Mussolini bukásával lényegében megszűnt). 1941. I–: Olo. az ang. csapatok elleni kudarcba fulladt hadműveletei során elveszített É-afrikai gyarmatait No. segítségével szerezte vissza. Az ol-ok megsegítésére küldött Erwin Rommel (1891–1944) vezette Afrikakorps (’Afrika-hadtest’) páncélos hadoszt-ai 1941. II. 14: szálltak partra a líbiai Tripoliban, és a Földközi-tenger mentén K-re előrenyomulva III. 24: az ang-tól visszavették El-Agheilát, IV. 4: Bengházit, majd bekerítették Tobrukot (melyet az ang-ok ezután 8 hónapig tartottak), és IV. 10: elérték a líbiai-egyiptomi határt. Közben II. 24–IV. 6: K-Afrikában a brit csapatok elfoglalták Abesszíniát, bevonultak a főv-ba, Addis Abebába, amivel Olo. elvesztette legfontosabb gyarmatát. – 1941. III. 11: az USA kongresszusa elfogadta az ún. kölcsönbérleti törvényt (’Lend-Lease Act’), amely hatályon kívül helyezte az 1939: rögzített cash and carry (’fizess és vidd’) elvét, miszerint az USA csak azzal a föltétellel adott el hadianyagokat és más termékeket a hadban álló feleknek, ha készpénzzel fizetnek és az árut nem amerikai hajókkal szállítják el. A kölcsönbérleti törv-nyel lehetővé vált, hogy az ekkor hivatalosan semleges USA a háború során a tengelyhatalmak ellenfeleit készpénzfizetés nélkül, kölcsönösségi alapon, ill. bérlet formájában ellássa a hadműveletekhez szükséges legfontosabb eszközökkel (fegyver, repülőgép, hajó, gépjármű, élelmiszer, gyógyszer, nyersanyag). Az eredetileg csak NBr-t és a Brit Nemzetközösség tagjait (Kanada, D-Afrikai Unió, Ausztrália, Új-Zéland) érintő törv. hatályát Kínára és Közép-Ázsia orsz-aira, 1941. XI. 6: a SZU-ra is kiterjesztették. (A hivatalosan 1945. VIII. 21: zárult kölcsönbérlet keretében az USA 50 milliárd dollár értékű áruval támogatta szöv-eit, ennek több mint a felét NBr., kb. 20%-át a SZU kapta. Az ellenszolgáltatás mértéke csak 17% volt.) 1941. III: a brit és az amerikai katonai vezetés közös tervet dolgozott ki a háború további menetére, majd a SZU IV. 13: megnemtámadási egyezményt kötött Japánnal. – Jug-ban, az I. Sándor kir. (ur. 1921–34) diktatúrájának körülményei között az 1939. VIII: megalakított Horvát Bánság, mint az orsz. föderalizációja felé tett első lépés, már megkésett volt. A 2 évtized alatt fölhalmozódott szerb és horv. és más nemzeti/nemzetiségi ellentétek, s a tengelyhatalmak 1941. IV: támadásai nyomán Jug. fölbomlott. IV. 6: No. hadműveletet indított Görögo. elfoglalására, amit a délszláv áll-ra is kiterjesztett, mert az orsz. háromhatalmi egyezményhez való csatlakozását követően III. 27: katonai hatalomátvétel után megalakított új belgrádi kormány fölmondta szerződést. A Wehrmacht IV. 6: m. (Kaposvár–Pécs térsége), rom. (Temesvár körzete) és bolgár ter-ről is támadott, emiatt IV. 7-étől a jug. légierő m. városokat is bombázott. Az ol. erők a dalmát tengerparton nyomultak előre. A ném. páncélosok IV. 7: elfoglalták Ništ, IV. 9: Szkopjét, IV. 10: Zágrábot, ahol a horv. usztasák ném. és ol. támogatással kikiáltották a független Horvát Államot, amivel Jug. de jure is megszűnt. Ezzel teljesült az a föltétel, melyet m. Legfelső Honvédelmi Tanács IV. 1: kötött ki, miszerint Mo. csak akkor kapcsolódik be a balkáni hadműveletekbe, ha a délszláv áll. fölbomlott; ez Horváto. önállóságának a kinyilvánításával megtörtént. IV. 11: kezdett délvidéki hadművelettel a m. 3. hadsereg IV. 13: estére, 2 évtizedig tartó idegen uralom után fölszabadította a Bácskát, a D-Baranyát (Drávaközt), a Muraközt és Muravidéket (Vend-vidék). A Délvidék visszacsatolásával össz. 11.417 km² ter. 1.025.000 lakossal (ebből 36,6% m. 19% ném. 16% szerb), újra egyesülhetett Mo-gal. A Ny-Bánát (Bánság) a ném. ígéretek ellenére nem került vissza Mo-hoz, mert ez ellen Rom. és az ott élő svábok tiltakoztak. Szerbia egyik megyéje maradt, amit a helyi ném-ek igazgattak. IV. 13: Belgrád, IV. 15: Szarajevó ném. elfoglalása után Balkán legerősebbnek vélt katonai ereje, a jug. hadsereg 11 napi harc után, IV. 17: megadta magát, s kb. 350.000 katona került ném. fogságba. A jug. kir. és a kormány Angliába menekült. Az önálló, Ante Paveliæ (1889–1959) vezette Horváto. Boszniát és Hercegovinát is magába foglalta, de Dalmácia nagy részét Olo-nak engedte át. Az új orsz. a valóságban ném. és olasz megszállás alatt állt, a szerbek egy része azonnal fölkelt a bevezetett horv. diktatúra ellen és csetnik-alakulataik súlyos veszteségeket okoztak. Már VII: Joszip Broz Tito (1892–1980) vezetésével nagyméretű partizánmozgalom bontakozott ki Horváto. ter-én a megszálló ném. csapatok ellen. – A gör. hadsereg É-Görögo.-ban, a bolgár–albán határ közötti térségben védekezett, a front középső vonalát a kb. 60.000 fős brit expedíciós haderő tartotta. IV. 12. után a volt Jug-t kettészelt ném. egységek D-felé fordultak, áttörték határ menti Metaxas-vonalat, majd az angol védőállásokat és 16 görög hadoszt. IV. 21: megadta magát. A többi alakulat IV. 23: kezdte meg a fegyverletételt a Wehrmacht előtt, több mint 200.000 gör. katona került fogságba. IV. 27: a ném-ek elfoglalták Athént. Súlyos veszteségek árán a brit hadvezetés IV. 24–29: expedíciós csapatai zömét Görögo-ból hajókkal sikerült kimenekítenie, és Krétára, ill. Egyiptomba hajóznia. A balkáni hadjárat zárásaként V. 20.–VI. 2: a ném. haderő légideszant hadművelettel birtokba vette Kréta szigetét. – A ném. hadvezetés már 1941. II. 4: jóváhagyta a SZU elleni támadás haditervét, de a Barbarossa-terv végrehajtását csak VI. 22: kezdték meg, amivel a Molotov–Ribbentrop-paktum érvényét vesztette. A hadjárathoz Rom. és Olo. még aznap, VI. 23: Szl., VI. 25: Finno. és Horváto., VI. 27: hazánk is csatlakozott; a tengelyhatalmakhoz tartozó Bulgária nem üzent hadat a SZU-nak. A támadó erők létszáma: 153 ném., 29 szöv-es hadoszt., 16 dandár, melyből 17 páncélos és 13 gépesített hadoszt. volt. Kb. 4 millió katona készült a bevetésre 50.000 löveggel és aknavetővel, 3500 tankkal, kb. 4000 repülőgéppel. A hadműveletek VI. 22: 3 óra 15 perckor indultak; egy-egy hadseregcsoport támadott É-on Leningrád, középen Szmolenszk–Moszkva, D-en Ukrajnán át a Donyec-medence és a Fekete-tenger felé. Joszif Visszarionovics (Dzsugasvili) Sztalin (1879–1953), az SZKP főtitkára, a Népbiztosok Tanácsának eln. (min.eln.) nem tartotta hitelesnek a szovjet hírszerzés és más források (például W. Churchill IV-i) jelzéseit a közeljövőben várható ném. támadásról. Emiatt a szovjet vezérkar nyomására csak VI. 21: éjjel járult hozzá, hogy a határ menti katonai körzetek csapatait készültségbe helyezzék. A ném. támadás a Vörös Hadsereg erőit befejezetlen hadászati fölvonulások közben érte, így azoknak nem volt idejük elfoglalni védelmi állásaikat. A szovjet vezérkartól a határ menti csapatokig, a támadás teljesen váratlanul érte az ország lakosságát. A ném. egységek az első napon 20–60 km-es mélységben nyomultak be a SZU ter-ébe, melynek légiereje VI. 22: 1200 repülőgépet vesztett és 800 gép nem tudott beavatkozni a harcokba. (A szovjet légierő gépeinek a nagy részét, kb. 6000 gépet, a földön semmisítették meg). A középső ném. hadseregcsop. VI. 25: elérte Minszk térségét, itt zajlott le az első nagy bekerítő hadművelet, és több százezer főnyi szovjet katonai erő megsemmisítése. VI. 30: a SZU vezetését az újonnan alakult Állami Honvédelmi Biz-ra bízták, amelynek elnökévé J. V. Sztalint nevezték ki. A Litvániába VI. 22: benyomult Wehrmacht alakulatokat a szovjet terrorintézkedések miatt, a lakosság nagy része fölszabadítóként fogadta. (IX: Kaunasban németbarát kormány alakult, de a birod-i vezetés megszállt tartományként kezelte Litvániát.) A ném. csapatok VII. 1: elfoglalták Letto. fővárosát Rigát, és ezután a többi ter-et, VII. 10: Észto-ot. Bár az É-i és a D-i fronton valamivel lassúbb volt a ném. előnyomulás, VII. 4: a ném. páncélosok széttörték az 1930-as években az akkori szovjet–lengy. határon kiépített erődítményrendszert, az ún. Sztalin-vonalat, és VII. 11: elfoglalták a Moszkva előterében elhelyezkedő Szmolenszk városát. VII. közepére a Dnyeper folyóig és a Pripjaty-mocsarakig szorították vissza a szovjet alakulatokat. A Wehrmacht erői az első hónap alatt 175.000 km² szovjet ter-et foglaltak el. A hadműveletek 2. hónapjában a támadást a D-i ném. hadseregcsoport indította, amelyhez a rom. hadsereg 18 hadoszt-a csatlakozott. Hasonlóan néhány m. hadosztály is, mert Mo. VII. 27: a Kassa elleni előző napi, szovjet bombázógépeknek tulajdonított (de hitelesen máig nem igazolt nemzetiségű gépek által végrehajtott) légitámadás miatt, kinyilvánította a SZU-val beállt hadiállapotot, hadüzenetet azonban nem küldött (→kassai bombázás). VIII. elején a ném. haderő Umany térségében áttörte a szovjet védővonalat, majd a Dnyepernél D-re fordulva, bekerítette és fölmorzsolta Szemjon M. Bugyonnij (1883–1973) hadseregének (27 hadoszt.) nagy részét. VIII. 7: Sztalint nevezték ki a szovjet fegyveres erők főparancsnokának. A Szmolenszk és Rosztov környéki ún. katlan-csaták VIII. 10: ismét óriási ném. győzelmekkel zárultak. A Pripjaty-mocsarakban harcoló szovjet egységeket is bekerítették, így a D-i és a Középső ném. hadseregcsoport arcvonala egyesülhetett, amellyel a Velikije Luki körüli csata után az É-i is egységesült. Ugyancsak VIII. 10: az É-i ném. haderő megközelítette az ekkor kb. 3 millió lakosú Leningrád külső védelmi gyűrűit. – A 2. hónapban a Wehrmacht újabb 125.000 km² szovjet ter-et foglalt el. Ném–rom. egyezmény alapján, VIII. 30: Transznisztria néven, a Dnyeszteren túli ter-eket román közigazg. alá helyezték. IX. 2: a ném. csapatok elérték Leningrád előterét, IX. 5: a várost körülzárták, ezzel elvágták a SZU többi részétől. A 2. legnépesebb szovjet város bevételét nem erőltették, mert Hitler kiéheztetése mellett döntött. A D-i fronton, Kijev térségében a több mint félmillió szovjet katonát kerítettek be a ném. csapatok, amelyek IX. 19: az ukrán főv-ba, Kijevbe is bevonultak. IX. végéig a ném. csapatok elfoglalták a Baltikumot, Fehéeroroszo-ot (Belorussziát) és Ukrajna nagy részét. – A ném. előretörés a vártnál nagyobb szovjet ellenállásba ütközött, a küzdelem a SZU részéről honvédő háborúvá alakult át, és a megszállt ter-eken széles körű partizánmozgalom bontakozott ki. A SZU ipari teljesítményét teljes egészében hadiipari termelésre állították át. A szovjet hadszíntéren 1941. X. 2–: a ném. hadvezetés közvetlen célja Moszkva bekerítése és elfoglalása volt az ún. Tájfun-hadművelettel, melynek kidolgozására Hitler IX. 6: adott parancsot. A ném. középső hadseregcsoport 6 hadserege Velikije Luki–Szmolenszk–Orjol (Orel) térségéből X. 2: indult Moszkva bevételére, miközben a D-i ném. hadseregcsoport Harkov és a Donyec-medence felé támadott és X. 25: elfoglalta Harkovot, XI. 2: Kurszkot, XI. 21: Rosztovot. Közben ném. és rom. csapatok X. 16: bevették a Fekete-tengeri Odessza kikötővárost (az oláh katonaság X. 22: egy merénylet 60 áldozatának megtorlásaként X. 23–25: a tisztekért 200, a katonákért 100 zsidót és komm-t végeztek ki). A Moszkva ellen indított ném. erők több mint 200 km-t nyomultak előre és páncélosaik XI. 28: elérték a Moszkva–Volga-csatornát, de a támadás XII. 5-ére kifulladt. XII. 7: a Szibériából érkezett, téli időjárással szemben legedzettebb hadoszt-okkal, valamint a Kaukázusból átvezényelt egységekkel megerősített, és a Georgij K. Zsukov (1896–1974) irányítása alatt álló, kb. 750.000 fős szovjet hadsereg támadásba lendült. A téli viszonyokra föl nem készült ném. haderőt 1942. I. 22-ére, a főv-tól 80–300 km-re sikerült visszaszorítani. A moszkvai csatában a Wehrmacht elszenvedte első vereségét, ami megingatta legyőzhetetlenségének mítoszát, és megsemmisítette No. villámháborús terveit; Hitler 35 tábornokát leváltotta, őket tette felelőssé a kudarcért. – A ném–szovjet háború kitörése után megindult a tengelyhatalmakkal szembeni nagyhatalmak, NBr. az USA és a SZU szöv-ének az összekovácsolódása. A két Ny-i áll. 1941. VI. 22. ill. VI. 25: támogatásáról biztosította a szovjet kormányt, VII. 12: megkötötték a brit–szovjet segélynyújtási egyezményt, VIII. 14: közzétették az Atlanti Chartát. A W. Churchill brit min. eln. és a Franklin D. Roosevelt (1882–1945) amerikai elnök kormány-nyilatkozata e nagyhatalmak háborús pol-jának és a háború utáni békének a közös alapelveit tartalmazta: Lemondtak orsz-uk ter-i v. egyéb növeléséről, elismerték a népek önrendelkezési jogát kormányzati formájuk megválasztásában és ter-i vitáik rendezésében. Minden orsz. egyenlő föltételekkel vegyen részt a világkeresk-ben és jusson hozzá a világ nyersanyagforrásaihoz. A tengereken és óceánokon valósuljon meg a közlekedés szabadsága. A ~ után egy ált. békerendszert teremtenek meg, amelynek kiépítéséig lefegyverzik az agresszor nemzeteket. – Az alapokmányhoz elsőként, IX. 24: a SZU csatlakozott. (XI. 7: az USA a SZU-ra is kiterjesztette a kölcsönbérleti törv. hatályát) 1941. XII. 22: Washingtonban Arcadia titkos fedőnévvel tárgyalások kezdődtek W. Churchill és F. Roosevelt között, ahol No. kétfrontos háborúba kényszerítése érdekében elhatározták a 2. európai hadszíntér megnyitását (az első a szovjet front volt). 1943 tavaszára lehetséges helyszínként 5 ter-et választottak: Olo., É-Norvégia, a Churchill által előnyben részesített D-Görögo. a Dardanellák, valamint a Roosevelt által javasolt É-Fro., ahonnan egyes út vezetett Párizsba, a Ruhr-vidékre és a Rajnához. Sztalin a Ny-európai front elgondolást támogatta, majd később gyakran sürgette. Így akarta megszerezni a SZU K- és Közép-európai valamint balkáni befolyását a háború utáni időszakra. (A 2. vagy Ny-i front megnyitásáról 1943. XI. 28–XII. 1: a →teheráni konferencián döntöttek) A titkos amerikai-brit tárgyalások nyilvános végkifejleteként, 1942. I. 1: már az Egyesült Nemzetek Kiáltványát, vagyis az antifasiszta szöv. célkitűzéseit írták alá az USA, NBr. a SZU és Kína képviselői. A nyilatkozathoz I. 2: további 22 állam is csatlakozott. – A Távol-K-i hadszíntéren 1940 tavaszán, elsősorban a DK-ázsiai olajkészletek megszerzésére törekvő Japán, új támadást indított Kína ter-én, majd a D-Fro-t irányító vichy kormánnyal 1940. IX. 22: kötött egyezmény alapján megkezdte az ázsiai fr. gyarmatok (Fr-Indokína=Vietnam, Laosz, Kambodzsa) birtokbavételét. Az USA a Japánnal kötött keresk. szerződés fölbontásával válaszolt és megtiltotta az amerikai cégek Japánba irányuló nyersvas- és acélszállítását. 1941. XII. 7: a japán légierő megtámadta és elpusztította az Hawaii-szigeteken, a Honolulutól Ny-ra fekvő Pearl Harborban kiépített legfontosabb amerikai csendes-óceáni hadikikötőt. A 6 repülőgép-hordozóból, több mint 460 harci gépből álló japán erők 2 hullámban megsemmisítő csapást mértek a támaszpontra, amellyel Japán egy kb. 10.000 km²-es háborús övezetet nyitott meg DK-Ázsia, az Indonéz-szigetek és a Csendes-óceán D-i térsége felé. A támadás következtében 94 amerikai hadihajóból 18 elsüllyedt v. súlyosan megrongálódott, a 394 repülőgépből 188 megsemmisült, 159 használhatatlanná vált, több mint 2300 katona meghalt v. súlyosan megsebesült. A japánok 29 repülőgépet, és 100 embernél kevesebbet vesztettek. – A Pearl Harbor elleni támadás egyesítette az amerikai társad-at és az USA másnap, XII. 8: föladta addigi semlegességét és belépett a ~ba. Még a Pearl Harbor elleni támadás napján, XII. 7: NBr. hadat üzent Finno-nak, hazánknak és Rom-nak. XII. 8: Japán az USA-nak, NBr-nak, Kanadának és Ausztráliának, XII. 11: No. és Olo. az USA-nak, XII. 12: Mo. és Rom. az USA-nak, ill. India Japánnak. XII. 13: Bulgária az USA-nak és NBr-nak, 1942. VI. 5: az USA üzenet hadat Mo-nak, Rom-nak és Bulgáriának. – Az atlanti-óceáni csata 1942. I–VII: zajlott 4. szakaszában össz. 2.900.000 tonna ellenséges hajóteret süllyesztettek el a ném. tengeralattjárók, a 22 db saját veszteség mellett. A gyors mozgású, a keresk. hajórajokat és a kísérő hadihajókat csoportosan („farkas-falkákban”) támadó ném. tengeralattjárók 1943. IV-ig csekély saját veszteség mellett, hatalmas károkat okoztak a brit és 1942. I-tól az amerikai flottának. Fő céljukat, az USA és NBr. közötti hajóforgalom megakadályozását, s a Brit-szigetek teljes ostromzárát azonban nem tudták megvalósítani. 1943. V–: az ultrahang-lokátor, a rendszeres légi földerítés és a radar alkalmazásával a brit-amerikai hadihajók és repülőgépek sikeresen fedezték föl és pusztították el a ném. tengeralattjárókat. Az amerikai hajóépítő-ipar sorozatgyártása fölülmúlta a veszteségeket. – A Pearl Harbor-i támadás után Japán, 1942. VIII-ig birtokba vette Malájföldet, Hongkongot, Szingapúrt, Burmát, Holland Indiát (Indonézia), a Fülöp-szigeteket, a Salamon-szigetek nagy részét és Wake szigetét és kisebb szigeteket, miközben Kínában is tovább terjeszkedett. Az angolszász szöv-esek 1942. V. 3–8: a Korall-tengernél, VI. 3–7: a Midway-szigeteknél megsemmisítő vereséget mértek a japán hadiflottára és partra szálltak a Salamon-szigeteken. Ezzel nemcsak megállították Japán Ny-i irányú terjeszkedését, hanem ettől kezdve a csendes-óceáni háborúban az USA vált kezdeményező féllé. A 1942. VIII–1943. II: elhúzódó guadalcanal-szigeti ütközet-sorozatokban a japán csapatokat védekezésre kényszerítették Douglas McArthur (1880–1964) tábornok tengerészgyalogos csapatai és Chester Nimitz (1885–1966), a csendes-óceáni amerikai flotta főparancsnokának hadihajói. 1943–44: a jelentős légi-, tengeri-, haditechnikai, utánpótlás- és emberfölénybe került angolszász egységek D. McArthur ún. „békaugrás”, azaz a szigetről szigetre való támadás hadműveleti módszerével, súlyos veszteségek árán fokozatosan hátraszorították a japán erőket. 1943 őszén, egyenként több hétig tartó harcokban az angolszász csapatok visszafoglalták a japánoktól az Alaszkához közel fekvő Aleut-szigeteket, D-en a csendes-óceáni Gilbert-, ill. a Salamon-szigetek egy részét és Új-Guinea DK-i, majd Új-Britannia Ny-i ter-ét. – A K-európai hadszíntéren, 1942 tavaszán J. Sztalin és vezérkara a főcsapást továbbra is Moszkva ellen várta. Ennek megelőzésére a szovjet vezérkar Ny-i és D-i irányban, a jóval hosszabb arcvonal összesen kb. 1350 km-es szakaszán szétdaraboltan, de egy időben korlátozott célú támadásokkal végrehajtott és ezzel együtt egy működő védelmet igyekezett megteremteni a Krímben, Harkovnál, valamint Kurszk, Leningrád és Gyemjanksz térségében. A V. 12: Harkov felé tartó szovjet előnyomulás kudarcba fulladt, a V. 28: harkovi katlan-csatában a ném-ek bekerítettek és fölmorzsoltak 3 szovjet hadsereget. A halottak között ott volt a szovjet Délnyugati Front főparancsnoka, számos hadsereg- és hadtest-parancsnok is, a hadifoglyok száma meghaladta a 200.000 főt. V. 15: ném. és rom. csapatok elfoglalták a Kercs-félszigetet. – 1942 nyarára Hitler azt tervezte, hogy az arcvonal D-i szakaszára összpontosított hadseregeivel szétzúzza a Vörös Hadsereg főerejének balszárnyát, elfoglalja a Don folyó déli körzetét, a Kubáni-alföldet és a kaukázusi olajmezőket, amivel a SZU-t a háború befejezésére kényszeríti. Az újabb átfogó ném. támadás VII. 1: Szevasztopol 250 napos ostrom utáni bevételével indult, amihez VI. 28: a Kurszk körzetében kezdődött hadművelet is kapcsolódott. VII. 8-ára a Donyec és a Don folyók között a szovjet csapatok visszavonulásra kényszerültek, de a bekerítést elkerülték. Ezt követően A. Hitler a Don folyó partvonalának védelme mellett Sztalingrád (1961–: Volgográd) és a kaukázusi olajmezők ellen tervezett támadással, egy kettéágazó hadjáratot akart egy időben megindítani és befejezni. A Don jobb partját a ném. csapatok ugyan nem tudták teljesen megtisztítani a szovjet erőktől, de a ném. „A” hadseregcsoport páncélosai gyorsan haladtak a kubáni és a kalmüki sztyepéken a kaukázusi olajmezők felé. A Kaukázus legmagasabb csúcsára, az Elbruszra (5630 m. tszf.) VIII. 21: fölhúzták a horogkeresztes zászlót, de a grozniji és a bakui olajmezőket a ném. csapatok nem tudták elfoglalni, a támadás a Kaukázus fő hegyláncainak lábánál s a Tyerek folyónál elakadt. VIII. második felére a ném. csapatok elfoglalták Rosztovot és Sztalingrád körzetében elérték a Volgát. A félmillió lakost meghaladó Sztalingrád elleni ált. támadást Friedrich Paulus (1890–1957) tábornok vezetésével VIII. 23: indította a ném. 6. hadsereg és a 4. páncélos-hadsereg. A városban IX–X: utcai harcokat vívtak. XI. elején Vaszilij I. Csujkov (1900–1982) tábornok 62. hadserege a városnak már csak alig 1/10-ét birtokolta. A szovjet ellencsapás XI. 19: kezdődött, XI. 23: Kalacs térségében találkoztak a DNy-i és a Sztalingrádi Front egységei, és a hónap végén katlanba zárták az ostromló ném. és rom. erőket. A bekerített alakulatok fölmentését Erich von Manstein (1887–1973) tábornagy csapatai kísérelték meg, de törekvése XII. 24-ére meghiúsult. 1943. I. 10: Konsztantyin K. Rokosszovszkij (1896–1968) vezérezredes Doni Frontja megkezdte a Kalco (’Gyűrű’) fedőnevű hadműveletet és I. 31-ére sikerült a katlant földarabolnia. II. 1: F. Paulus tábornok megadta magát, II. 2: a körülzárt ném. erők utolsó egységei is letették a fegyvert, s kb. 110.000 ném. katona esett fogságba. A sztalingrádi győzelemmel a szovjet vezérkar átvette a hadászati kezdeményezést. Egyidejűleg 1943. I. 12: Voronyezs térségében, az ún. Don-kanyarban is szovjet támadás bontakozott ki az olasz 8., részben a m. 2. továbbá a ném. 2. hadsereg által kiépített védelmi vonal ellen. Az össz. 200.000 m. hadsereg, amely kb. 200 km széles arcvonalat tartott, hősiesen küzdött, de a hiányos fegyverzet és fölszerelés miatt kb. 40.000 hősi halált halt, 70.000 megsebesült, ill. hadifogságba került. A Don menti ném–m.–ol. védelmi vonal áttörése után a szovjet haderő 600–700 km-t nyomult előre DNy-i irányba. Időközben a Vörös Hadsereg a többi arcvonalon is mozgásba lendült. É-on, I. 18: föltörte Leningrád ostromzárát, középen újabb 150 km-rel nyomta vissza a frontvonalat Moszkvától Ny-ra. II. 8: Kurszkra, II. 16: Harkovba vonultak be a szovjetek. II. 19: a ném-ek újra támadtak, és 31 hadoszt-lyal először a szovjet DNy-i Frontot nyomták vissza Donyecig, majd a Voronyezsi Front egységeit visszaszorítva, III. 16: ismét bevették Harkovot. III. végén, Belgorod szovjet kiürítése után, az utóbbi várostól az Azovi-tengerig húzódó arcvonal megszilárdult, és mindkét fél védelemre rendezkedett be. A ~ menetében döntő fordulatot hozott sztalingrádi csata valójában ekkor ért véget. – Az É-afrikai hadszíntéren a ném–ol. expedíciós hadsereg 1942. V. 23: indított sikeres támadást. Az Erwin Rommel vezette Afrikakorps a líbiai Tripoliból kiindulva, a tengerparton fokozatosan szorították vissza az ang. erőket, és VI. 21: elfoglalták Tobrukot. E. Rommel (a ’Sivatagi Róka’, aki sikereiért az előbbi hónapban megkapta a marsallbotot) VI. 23: alakulataival átlépte a líbiai–egyiptomi határt. X-re 100 km-re közelítette meg Alexandriát, miközben a britek El-Alameinig vonultak vissza. Az utóbbiak X. 23: ellentámadásba indultak, és a XI. 4-ig zajlott ún. 2. el-alameini csatában a Bernard L. Montgomery (1887–1976) vezette VIII. brit hadsereg áttörte Rommel hadtestének védelmét, amely a túlerővel szemben hátrálni kényszerült. Eközben a britek XI. végéig kb. 1200 km-t nyomultak előre. XI. 7–11: a Vichy-Fo-hoz tartozó Marokkóban és Algériában angolszász csapatok szálltak partra Dwight D. Eisenhower (1890–1969) parancsnoksága alatt. A ném–ol. erők ennek következtében két tűz közé szorultak, a kb. 250.000 ném. és ol. katona 1943. V. 13: Tunisznál letette a fegyvert. Ezzel É-Afrikában véget értek a harcok. – 1943. I. 14–24: Marokkóban a casablancai konferencián F. D. Roosevelt amerikai eln. W. Churchill brit min. eln. tanácskoztak a tengelyhatalmak elleni hadműveletek összehangolásáról. [A tárgyalásokra meghívott J. Sztalin a SZU-ban zajló harcok miatt nem tudott jelen lenni, de őt és Jiang Jie-shit (Csang Kai-sek), a Kína legnagyobb részét ellenőrző, Csunkingba (Chongqing) menekült kormány vez-jét, folyamatosan tájékoztatták a katonai tervekről]. Lezárásakor I. 26: bejelentették: a tengelyhatalmaktól csak a föltétel nélküli megadást fogadjál el, arról nem tárgyalnak, még egy Hitlert követő kormányzattal sem; elhatározták, hogy a ném. városok lakosságát is bombázni fogják [a bevezető Wupperthal-Elberfel és a Wupperthal-Barmen elleni támadásban 5200 polg. elégett v. megfulladt]. Megállapodtak a No. Olo. és Japán ellen 1943: indítandó hadműveletekről, elsősorban az olo-i partraszállásról. – A sztalingrádi csata után a megmerevedett D-i ném–szovjet arcvonalon 3 hónapig nem történt nagyobb hadművelet. 1943. IV. elején →Katyn erdejében lemészárolt lengy. tisztek ezreinek tetemét találták meg, IV. 15: a moszkvai rádió a ném-eket vádolta a bűnténnyel (Jelcin orosz eln. 1992. X: adta át Walesa lengy. közt. eln-nek az 1940. III. 5: keltezett, kivégzésre utasító alapdokumentumot). A K-i fronton a ~ utolsó nagyszabású ném. támadása 1943. VII. 5: hajnalban indult azzal a céllal, hogy a szovjet erőket bekerítve, Kurszknál fölszámolja ném. csapatok számára veszélyes kiszögellést. Az É-ról Orel, D-ről Belgorod felől egy időben támadó 51 ném. hadosztállyal (900.000 fő, 2700 tank, 10.000 ágyú, 2000 repülőgép) szemben a szovjet hadvezetés (mely kémhálózata révén értesült a ném. tervekről), kb. 100 hadosztályt (1.300.000 főt) összpontosított a térségben. A támadó ném. csapatok É-on össz. csak 13 km-t, D-en 35 km-t tudtak előretörni. Prohorovka körzetében VII. 12: zajlott a ~ legnagyobb páncéloscsatája Hermann Hoth (1885–1971) 4. páncélos hadserege és Pavel A. Rotmisztrov (1901–1982) 5. gárda-harckocsi hadserege között, ahol a szovjet fél az előbbi hadserege megerősítésére további több száz, új típusú T–34-es tankot is bevetett. Az áttörés elmaradása miatt a ném. támadás kudarcot vallott. VII. 12: É-on kezdődött Kutuzov-hadművelettel a szovjet csapatok VIII. 5: visszafoglalták Orjolt, VIII. 23: Harkovot. A kurszki csata után a ném. hadsereg a K-i fronton folytonosan védekezett, a Vörös Hadsereg előre nyomult, IX. 8: visszavették a Donyec-medencét, IX. közepén elérték a Dnyeper folyót, és IX. 21: megkezdték az átkelést. XI. 6: Kijev bevételével Ukrajna jelentős része szovjet ellenőrzés alá került. – F. Roosevelt, J. Sztalin, és W. Churchill 1943. XI. 28.–XII. 1: első csúcstalálkozóján, a teheráni konferencián megvitatták a tengelyhatalmak elleni további hadviselés, a háború utáni Európa újrendezését. A SZU katonai sikereinek a hatására az értekezlet fontos diplomáciai győzelmet jelentett Sztalin számára. A Churchill által eredetileg indítványozott balkáni partraszállás helyett az ÉNy-Fro-i Normandiát jelölték ki a 2. front megnyitásának színhelyéül, egy D-fro-i elterelő hadművelettel kiegészítve. Sztalin megígérte, hogy 1944. V-ra kitűzött partraszállás idején a K-i fronton nagyszabású támadást indít, és vállalta, hogy a No. elleni győzelem után a SZU belép a Japán elleni háborúba, de cserébe a Kuril-szigeteket és D-Szahalint követelte és ragaszkodott az 1939-es Molotov–Ribbentrop-paktummal bekebelezett K-Lengyelo. Besszarábia stb. ter-ek megtartásához, azon kívül K-Poroszo. egy részét (Königsberg körzete) is igényelte. Churchill és Roosevelt beleegyezett abba, a háború után Lengyelo-ot K-i ném. ter-ekkel kárpótolják. Elhatározták No. katonai megszállását, teljes lefegyverzését, de szóba került a Morgenthau-terv is, amely a ném. birod-at több kis áll-ra szabdalta volna. Az ekkor függőben maradt kérdéseket Jaltán, majd Potsdamban tárgyalták újra. – Az amerikai és brit csapatok George S. Patton (1885–1945), ill. B. Montgomery tábornok vezetésével 1943. VII. 10: szálltak partra Szicíliában. Az össz. 160.000 katona szállítására 3200 hajót vontak össze, a hadműveletet 1000 repülőgép készítette elő a sziget D-i és K-i partjainak állandó bombázásával. A szöv-esek VII. 22: elfoglalták Palermót, VIII. 5: Catániát, VIII. 16: Messinát, amivel a szicíliai hadjárat befejeződött. Több mint 150.000 (többségük ol.) katona került fogságba, de az angolszász hadvezetés hibái miatt, 2 ném. elit hadoszt-nak a fegyverzetével együtt sikerült átmenekülnie a félszigetre. VII. 26: az olasz kir. Mussolinit fölmentette min. eln. i tisztsége alól, ami pol. földcsuszamlást idézett elő. VIII. 2: betiltották a Nemzeti Fasiszta Pártot, eltörölték a fasiszta intézményrendszert. Emiatt a ném. csapatok IX. elejére megszállták É- és Közép-Olo-ot (más Wehrmacht alakulatok az Olo-hoz tartozó Albániát és Montenegrót), ezután a ném. erők majdnem Nápolyig jutottak, IX. 10: Rómába is bevonultak. A Brindisibe menekült Pietro Badoglio (1871–1956) marsall vezette új kormány hosszas halogatás után, IX. 3: fegyverszünetet kötött a szöv-ekkel (az okmányt IX. 8: az amerikai hadvezetés nyilvánosságra hozta), X. 13: hadat üzent No-nak. IX. 12: Otto Skorzeny (1908–1975) ejtőernyős különítménye a Gran Sasso egyik turistaházából kiszabadította az ott fogva tartott Mussolinit, aki a Wehrmacht által megszállt É-Olo-ban ném. védnökség alatt létrehozta a fasiszta Olasz Szociális Köztársaságot, amelyet a Garda-tó melletti székhelyéről (Salo) Salói Köztársaságnak is neveztek. Az angolszász erők a IX. 3: szálltak partra a D-itáliai Calabria tart-ban és csak elhúzódó harcokban tudtak előrenyomulni É felé, eközben a ném. csapatok közép-itáliai vonulása is lelassult az Appenninek hegyes vidékén. 1943. XI: az ol. arcvonal Nápolytól É-ra, hetekre megmerevedett. A legvéresebb csata a ném-ek egyik fontos támaszpontja, Montecassino birtokbavételért 1944. I. 11.–V. 17: zajlott, amelyet a szöv-esek oldalán harcoló lengy. egységek hatalmas veszteségek árán vettek vissza. Az angolszász csapatok VI. 4: elfoglalták Rómát, VIII. elején eljutottak a Ravenna–Massa vonalra, VIII. 9: bevették Livornót, a ném. alakulatok föladták Firenzét, ezután a front az előbbi szakaszon ismét, most már több hónapra megszilárdult. A ném-ek által megszállt olo-i részeken 1943 őszétől az É-Ol-i Nemzeti Felszabadítási Biz. (CLNAI) ellenállási mozg-at szervezett. – A K-i hadszíntéren 1943: a ném. csapatok által 1941–42: megszállt szovjet ter-ek 2/3-át visszafoglalta a Vörös Hadsereg, kivéve Ukrajna és Fehéroroszo. egy részét. A szovjet vezérkar 1944. I. 14: indította támadását a Leningrád körüli, több mint 900 napos ostromgyűrű fölszámolására, amellyel egy időben Novgorodtól É-ra és D-re is hadműveleteket kezdett. I. 20: Novgorodot, I. 27: Leningrádot foglalták vissza a szovjet erők, menetben behatoltak Észto-ba. II: 18: a ném. „Észak” hadseregcsoport visszavonult a Narva folyóig. Amikor III. elején az É-i szovjet előrenyomulás leállt, az arcvonal nagyjából már a balti közt-ok határán húzódott. III. 4: újabb szovjet hadműveletek kezdődtek, ezúttal Ukrajna teljes visszavételére. III. 26: a Vörös Hadsereg a Prut folyónál elérte Rom. határát, IV. 8: elözönlötte a Krím-félszigetet amelyen kb. 200.000 ném. és rom. katona védekezett. A ném. arcvonal D-i és középső szárnyai között 150–200 km kiterjedésű rés keletkezett, amelynek lezáráshoz a ném. katonai vezetésnek már nem volt elegendő hadiállománya és anyaga. IV. 9: Odesszába bevonultak a szovjet csapatok. A Dnyeszter folyón átkelő és a Kárpátok előterébe jutó szovjet csapatok IV. 17-étől súlyos harcokat vívtak a galíciai hadszíntérre irányított m. 1. hadsereg alakulataival, amelyek VII. 23: a Kárpátokig vonultak vissza. A Vörös Hadsereg V. 7: kezdte meg a Krím-félsziget fő kikötője, Szevasztopol ostromát, ahová (miután a várost már kiürített s a tengerparton visszavonuló a ném. és rom. erőket a szovjet légierő és a tüzérség tönkreverte), V. 9. vonult be. A Krím teljes visszavételével V. 12: fejezték be a szovjet hadsereg tavaszi hadjáratát, ezután néhány hétig a támadó hadműveletek szüneteltek. – 1944. VI. 6: hajnalban, a D-napon az ang-amerikai expedíciós hadsereg D. Eisenhower főparancsnokságával, Normandiában megindította az Overlord fedőnevű támadását, a világtört. legnagyobb szabású partraszállási hadműveletét. Légi-, haditengerészeti bombázás és tüzérségi össztűz után 6 óra 30 perckor indultak a csapatok a tengermellék elfoglalására. A szöv-esek 7 csatahajót, 105 rombolót, 28 egyéb nagyobb és 1073 kisebb hadihajót, 4126 partra szállító járművet vetettek be. A levegőben 3476 nehéz-, 1645 közepes- és könnyűbombázó, 5409 vadászgép (összesen 10.530 db) fedezte a hadműveletet. Az első napon éjfélig 72.000 brit és 57.000 amerikai katona szállt partra kb. 100 km szélességben, miközben légi úton 15.000 amerikai és 8000 brit ejtőernyőst dobtak le a normadiai ter-re. A D-nap előtt az inváziós partszakaszon E. Rommel tábornagy 5 millió, a víz alatt további 1/2 millió aknát rakatott le, de a ném. flotta a La Manche övezetében csak 301 kisebb hadihajót állomásoztatott. A holland, a belga és a fr. tengerparton (a Vizcayai-öbölig) a szöv-es elözönlés megakadályozására bunkerekből, drótakadályokból, aknamezőkből 1942–44: kiépített ném. erődítményrendszer, az ún. Atlanti fal hatástalannak bizonyult, mert annak normadiai szakaszát a támadó csapatok már az első napon áttörték. A partraszállás sikerét döntően befolyásolta, hogy a ném. hadvezetésbeli ellentétes vélemények miatt, nem indítottak gyors és összpontosított ellentámadást. Másrészt a szovjet csapatok akkori előrenyomulása miatt nem dobhattak át hadosztályokat a K-i hadszíntérről. No. az inváziót követően, VI. 12: indította az VIII-ig zajlott a 2. angliai légi csatát, amikor elsősorban Londont bombázta a V–1 (Vergeltungswaffe, a ’bosszúállás fegyvere’) típusú, pilóta nélküli robotrepülőgépekkel. VI. 26: a Wehrmacht föladta Cherbourgot, miután a tengeri kikötőt teljesen használhatatlanná tette. A szöv-esek VII. elejére 1 millió katonát, kb. 200.000 járművet és kb. 1/2 millió tonna hadianyagot tettek partra. Az angolszász erők a létrehozott hídfők kibővítése és megszilárdítása után VII. 25: áttörték a ném. védelmi vonalat, VII. 31: Normandia egész ter-ét elfoglalták, majd VIII. 19: kijutottak a Loire, ill. a Szajna folyók vonaláig, e napon Párizsban kitört a ném-ellenes fölkelés, ahová VIII. 24: Philippe Leclerc (1902–1947) tábornok fr. csapatokkal nyomult be, amikor a ném. erők gyakorlatilag már megadták magukat és a főv. valamennyi jelentősebb pontját az ellenállási mozg. ellenőrizte. VIII. 25: miután Dietrich von Choltitz (1894–1966) ném. városparancsnok aláírta a megadási okmányt, Ch. de Gaulle tábornok is bevonult egységeivel Párizsba. VIII. 15: szövetséges erők fr. egységekkel partra szálltak Toulon körzetében, emiatt VIII. 18: a ném. csapatok megkezdték D-DNy-Fro. kiürítését. Az amerikaiak VIII. 22: bevonultak Grenoble-ba, IX. 3: birtokba vették Lyont, IX. 11: Dijont. A ném. csapatok az „elszakadó hadműveletek”-ben csak a rendezett visszavonulásra törekedtek. A DNy-Fro-ban É-felé előrenyomult amerikai csapatok IX. közepén egyesültek az Orléans felől érkező angolszász erőkkel, majd fölzárkóztak a No. határán húzódó Siegfried-vonalra. É-on IX. 3: Montgomery egységei bevonultak a ném-ek által kiürített Brüsszelbe, IX. 4: Antwerpenbe, az amerikaiak IX. 6: Liège-be és IX. 11: Mosel folyó melletti Trier városnál elérték a luxemburgi–ném. határt. Az első ném. város, Aachen elfoglalásával sikertelenül próbálkoztak. IX. 8–: a ném. hadsereg a holland tengerparti kilövőállásokról V-2 rakétákkal indította támadásait London ellen. – A Csendes-óceán térségében az amerikai hadsereg 1944 elejéig fölszámolta a japán külső védelmi övezet nagy részét, miközben néhány jelentős japán támaszpontot megkerült, és célul kitűzte Japán belső védelmi körzetének az elfoglalását. Az amerikai–brit tengerészeti erők súlyos harcok után, I. 31: vették vissza japán erőktől a Marshall-szigeteket, II. 17: az Eniwetok-atollt, II. 29: az Admiralitás-szigeteket, a következő hetekben szinte teljesen megsemmisítették a Truk (Chuuk) szigetcsoporton állomásozó japán tengeri és légierőt. Az ún. „békaugrás” hadműveletekkel partraszálltak az ellenséges vonalak mögött, amivel elvágták a japán csapatok utánpótlását, és dzsungelháborúra kényszerítették azokat. Az amerikaiak IV. 22: az akkori frontszakasztól Ny-ra, kb. 900 km-re Kotabarunál, V: több helyen hajtottak végre ilyen támadásokat. VI. 15: partra szálltak a Saipan-szigeteken, amelyet a japánok VII. 18: föladtak. Közben az amerikai egységek VI. 18: elfoglalták a Mariana-szigetek repülőterét, a küzdelem a szárazföldön folytatódott, ahol a japánok ún. banzáj (öngyilkos) támadásokkal (csak puskával vagy szuronnyal rohantak szembe a golyózápornak) igyekeztek az amerikai előnyomulást lassítani. Parancsnokuk, Saito (+1944) altábornagy harakirit követett el, és az önkéntes halált választotta Pearl Harbor hőse, Nagumo (1886–1944) ellentengernagy is. A japán katonák közül 30.000, a bevetett amerikaiak 1/5-e hősi halált halt, mire VII. 8: a szigetet teljesen elfoglalták. VI. 22: a Biak (Schouten)-szigetek került amerikai kézre. Az USA csapatai az előző napon Guam szigetén is partra szálltak, amelyet 8 napi harcok után vettek birtokba. VIII. végére Új-Guinea is gyakorlatilag McArthur tábornok csapatainak az ellenőrzése alá került, bár egy kb. 100.000 fős japán hadsereg utánpótlástól, összeköttetéstől elvágva, a dzsungelben tovább harcolt. IX: az amerikaiak megkezdték a Palau- és a Morotai-szigetek visszafoglalását, amely a japán ellenállás miatt 2 hétig, ill. kb. 1 hónapig tartott. Ezután megnyílt az út a Fülöp-szigetek felé, ahol 4 USA-hadosztály X. 20: szállt partra a fő szigetek, Luzon és Mindanao közötti egyik szigetnél a Leyte-öbölben, amit megelőztek a szokásos bombatámadások. Az amerikai flotta (216 hajó) fölkészült a japán tengerészeti erőkkel (64 hajó) való összecsapásra. A 4 különböző helyszínen X. 23–26: zajlott csatában a japán flotta 30 hadihajót veszítve döntő vereséget szenvedett, ezután már képtelen volt komolyabb tengeri csatákra. A japán hadvezetés sajátos öngyilkos cselekvésként, megindította az ún. kamikaze/kamikadze (’isteni szél’) támadásokat, melyek során a japán pilóták bombákkal megrakott repülőgépeikkel v. torpedóval a biztos halál tudatában, becsapódtak az amerikai hadihajókra, és sok tucatot elsüllyesztettek, ill. súlyosan megrongáltak (támadásaik 3. nagy hullámakor, 1945. I. elején 1 nap alatt 14 hajót). A Fülöp-szigeteken 1944. X. végétől hónapokig véres harc dúlt a partra szállt amerikai és az ott védekező 400.000 fős japán csapatok között. Mivel a főv. mögötti hegyek alkalmasabbak voltak a védelemre, a japán hadvezetés kiürítette Manilát, ahová 1945. II. 2: bevonultak McArthur csapatai. Az ott rekedt japán tengerészek végsőkig küzdöttek, a főv. romhalmazzá vált, és csak II. 27: került véglegesen amerikai kézre. A Fülöp-szigeteken maradt kb. 50.000 japán katona a háború végéig ellenállt. Az USA-erőket ezután átcsoportosították, és a sziget teljes elfoglalását az akkor már kb. 100.000 fős filippínó partizán-seregre bízták. McArthur tábornok csak VII. 5: jelentette be a Fülöp-szigetek birtokbavételét. – 1943. XII: az DK-ázsiai szárazföldön, India és a japánok megszállta Thaiföld közötti Burma (1989–: Mianmar) É-i részén 2 amerikai vezetésű kínai hadosztály, majd 1944. I: angol erők támadták meg a japán csapatokat, hogy Kínával megteremtsék a szárazföldi kapcsolatot, és ezzel biztosítsák az USA-barát Csang Kai-sek hadsereg fölszerelését és hadászati fölhasználását. Kohima és Imphal térségében III: a japánokkal és azok szöv-es burmai egységeivel vívott súlyos ütközetek után, az angolszász csapatok elfoglalták Burma D-i részét, amivel a D-Kínába vezető japán utánpótlási vonalakat is elvágták. D-n az Akyab kikötő elfoglalása fejezte be 1945 elején a hadjáratokat, a főv-t, Rangoont csak V. 2: tudták az angol csapatok birtokba venni. Borneó szigetén (Holland-India) VI. 10: szálltak partra a japán erők ellen az amerikai csapatok, támaszpontként használva annak É-i részét a Fülöp-szigetek elleni támadáshoz. A japánokkal csatázott bennszülött fölkelők 1945. VIII. 17: kikiáltották az Indonéz Közt. függetlenségét. – A K-Eu-i hadszíntéren a Krím-félsziget 1944 V. 12: teljes visszafoglalása után a szovjet hadsereg csak VI. 9: indította újabb támadó hadműveleteit É-on a Karéliában, ill. a Karél-földszoroson, hogy visszafoglalja az 1941. VI: ném. támadás után finn és ném. kézre került ter-eket. 1944. VI. 21: a karéliai szovjet hadsereg támadása VIII. elejére elérte az 1940. III: moszkvai békében kitűzött szovjet–finn határt. Finno. 1944. IX. 19: aláírta a fegyverszünetet, melyben a SZU az előbbi békében rögzített határokhoz ragaszkodott, kivéve Petsamo körzetének nikkelbányáit, melyekért lemondott a Hanko-félszigetről és Finno-nak 300 millió dollár jóvátételt kellett fizetnie a SZU-nak a korábban igényelt 500 millió helyett. – 1944 nyarán Fehéroroszo-ban még jelentős ter-ek voltak a ném. hadsereg birtokában, Ukrajnában ekkor már 8 hónapja szakadatlanul folytak a harcok. Az újabb szovjet támadás VI. 23: indult Fehéroroszo. visszavételére: VII. 3: a vörös csapatok bevonultak Minszkbe; VII. 28: Breszt-Litovszkba, az utóbbival már Fehéroroszo. egésze újra szovjet birtok lett. Az arcvonal közepén védekező Wehrmacht erőket VII. végére a Visztula folyóig nyomták vissza. – A partraszállással megnyitott Ny-i front előnyomulása és a K-i visszavonulás következtében, a legfelsőbb katonai körökben, több tábornok csatlakozásával összeesküvést szerveztek Hitler eltávolítására. A Führer elleni sikertelen merényletet VII. 20: Claus von Stauffenberg gr. (1907–1944) ezredes hajtotta végre. A megtorlás során kb. 5000 személyt kivégeztek, további 10.000 koncentrációs táborokba zártak. – A szovjet erők VII. 31: kijutottak a Rigai-öbölhöz, amivel kettévágták a Baltikumban küzdő ném. alakulatokat, és K-Poroszo-ig, ill. Lengyelo-ig törtek előre. A Wehrmacht hadtesteinek ellentámadása nemcsak megakadályozta a bekerítést, hanem kb. 40 km-re visszanyomta a szovjet éket, és helyreállította az összeköttetést a ném. „Észak” hadseregcsoporttal. A szovjet 2. és 3. balti front csak IX: tudta Észto. és Letto. nagyobb részét elfoglalni, majd egy újabb X–XII: elhúzódó hadműveletben a Baltikum egészét megszállni. A Vörös Hadsereg által újra birtokba vett Litvániában a szovjet hatóságok a ném-ekkel való együttműködés vádjával kb. 150.000 litvánt polgárt közép-ázsiai és szibériai gulágokra deportáltak. Eközben a moszkvai irányítású komm. diktatúra ellen, Litvánia erdős vidékein fegyveres ellenállási mozg. bontakozott ki (az „erdei emberek” utolsó litván gerillacsoportjait a szovjet katonai és belügyi alakulatok csak 1950-es évek elején tudták fölszámolni). Észto. visszahódítása után, vidéken még évekig tartott a szovjet megszállás elleni fegyveres ellenállás. Letto. újbóli szovjetesítése után a komm. hatóságok a ném-ekkel való együttműködés vádjával kb. 100.000 lettet Közép-Ázsiába deportáltak kényszermunkatáborokba. Ennek ellenére az orsz. DNy-i ter-ein még az 1945. V-i ném. fegyverletétel idején is maradtak a Vörös Hadsereg ellen harcoló alakulatok. A lett fegyveres ellenállási mozgalomnak 1950-re tudott véget vetni megszálló bolsevik hatalom. – Időközben, 1944. VIII. 3: a ném. ellentámadás Varsótól 25 km-re megállította a szovjet előrenyomulást. VIII. 5: a lengy. főv-ban, a földalatti Honi Hadsereg fölkelést robbantott ki, amelyet a londoni lengy. emigráns kormány és a SZU közötti ellentétek miatt, J. Sztalin nem támogatott. Sőt a térségben harcoló 2. belorusz front parancsnokát, K. Rokosszovszkij tábornokot a hadműveletek visszafogására utasította, és hagyta, hogy a varsói fölkelést X. 2: a ném. csapatok leverjék. A SZU hadvezetése VIII-tól már nem tervezte Varsó bevételét, mert ekkor DK-Európa elfoglalását tűzte ki célként, elkerülve ezzel egy lehetséges DK felől kibontakozó ném. támadást. A szovjet hadműveletek a K-i front középső szakaszán leálltak, és csak 1945. I: indították a No. elleni végső támadást. – Miután 1944. III. 19: hazánkat ném. csapatok szállták meg, hadvezetésük a Kárpátokba kihelyezett m. 1. hadsereget a Dnyeszter folyótól D-re keletkezett hadműveleti rés kitöltése érdekében támadásra utasította. Az IV. 17.–V. 14: vívott harcokban a m. erők újra összefüggővé tették a Kárpátok K-i előterében húzódó arcvonalat. Az 1. ukrán front VII. 22: ostromot indított a VI-ra 245.000 főre kiegészített m. 1. hadsereg ellen. Bár a szovjet erők az arcvonalat több helyen áttörték, a m. csapatok a jelentős veszteségek ellenére, a Kárpátok galíciai oldalán a nagyrészt kiépítetlen Hunyadi-állásban hősiesen kitartottak. Az újonnan fölvonultatott erőkkel VIII. közepétől már 11 m. sereg-test védte a kárpátaljai Uzsoki-, a Vereckei- és a Tatár-hágót. A K-i front D-i szárnyán az 1942–43-tól a hatalmas veszteségeket (össz. kb. 750.000 fő) elszenvedő rom. hadsereg a ném-ekkel együtt folyamatosan visszavonult, és 1944. VIII-ára a Prut folyó mentén kb. 1 millió ném. és rom. katona sorakozott fel a „Dél-Ukrajna” hadseregcsoport keretében. A szovjet erők (2. és 3. ukrán front) VIII. 20: indították támadásukat, VIII. 22: bevették Jászvásárt (Iasi), VIII. 23: Kisjenő [Chisinau/Kisinyov) térségében 15 ném. hadoszt-t bekerítettek. Ezzel megnyílt az út Bukarest felé, ahol I. Mihály kir. (ur. 1940–47) szövetkezett a jelentősebb pol. pártokkal és különbéke-tapogatózások után ezen a napon letartóztatta Ion Antonescu (1882–1946) min. eln-öt és átadták a SZU hatóságainak. Miután É-Erdély visszafoglalásának kitűzött céljával a rom. katonaságot és az orsz-ot a szöv-esek oldalára állították, Rom. VIII. 25: hadat üzent No-nak. VIII. 26: a szovjet haderő a Csobányos-, ill. az Úz-patak völgyében átlépte rom–m. (ill. az ezeréves m. tört-i) határt, amellyel megkezdődtek az 1945. IV. 12-ig tartó mo-i hadműveletek. Rom. átállása után, VIII. 30: az Erdély védelmére megalakított m. 2. hadsereg a Kolozsvár térségében IX. 5: indított támadással szétszórta a rom. csapatokat, majd a m. erők bevonultak Tordára. A Maros folyón is túljutottak, de IX. 9: a további előrenyomulást a D-i-Kárpátok hágóin átkelt 2. ukrán front főerőinek gyors D-erdélyi közeledése miatt beszüntették, mert a szovjet csapatok, mivel a rom. hadsereg már teljesen átállt, napok alatt elérték a rom–m. határ egyes szakaszait. IX. 13–X. 8: a tordai csatában a m. 2. hadsereg és a ném. alakulatok 3 hétig sikeresen tartották a Borsai-hágó–Borgói-hágó–Maros folyó vonalát Tordáig. A szovjet erők X. 11: bevonultak Kolozsvárra. A tordai csatával egyidőben a K-i-Kárpátok hágóinak tarthatatlansága miatt már folyt a Székelyföld katonai kiürítése, amikor a m. IV. hadtest alakulatai IX. 13: visszafoglalták Aradot, de IX. 22: a túlerőben lévő szovjet csapatokkal szemben föl kellett adniuk a várost. A Honvédvezérkar IX. 19: újra fölállította a m. 3. hadsereget, amelynek a Tisza vonalát, ill. Nagyvárad körzetét kellett védenie. A m. 1. hadsereg IX. 25-étől az Alföld irányába támadó 4. ukrán frontot az ezeréves határon húzódó Szent László-állásban, főként az országhatáron belül az Uzsoki-hágótól a székelyföldi Ojtozi-szorosig kiépített erődrendszer, az Árpád-vonal kárpátaljai szakaszán igyekezett föltartóztatni. Nagyvárad–Debrecen–Nyíregyháza térségében zajlott le X. 6–31: a ~ egyik legnagyobb páncéloscsatája, amelyben a szovjet hadsereg célja az É-Erdélyben harcoló m. 2. és ném. 8. ill. a Kárpátokban (Kárpátalján) védekező m. 1. hadsereg bekerítése és megsemmisítése volt. Az elhúzódó ütközetben a szovjetek a saját adataik szerint 541 páncélost (a ném. adatokban 632-t), a ném-ek kb. 160 harckocsit és rohamlöveget vesztettek. Ezzel a ném-eknek egy időre sikerült föltartóztatnia az ukrán frontot, amivel É-Erdélyből és Kárpátaljáról kivonhatták és átcsoportosíthatták a ném. és m. alakulatokat a Tisza mögé. A Vörös Hadsereg viszont elfoglalta a Tiszántúlt, és X. 31: bevonult a föladott Nyíregyházára. Közben a Moszkvában X. 11: aláírt előzetes fegyverszüneti egyezmény, X. 15: Horthy Miklós (1868–1957) kormányzó sikertelen kiugrási kísérlete, majd lemondása után a nyilasok kerültek hatalomra. A Szálasi-kormányzat (1944. X. 15–1945. IV.) mindenben kiszolgálta a ném-eket. X. végétől a Mo-on harcoló szovjet hadseregcsoportok fő célja Bp. elfoglalása volt. A Duna–Tisza közén indított támadással elfoglalták XI. 1: Kecskemétet, XI. 4: Ceglédet és Szolnokot, XII. 3: Miskolcot, XII. 9: Ercsit és Vácot. Miután a tervek szerint, menetből nem tudták bevenni, a szovjet erők XII. 24-ére körülzárták Bpet, 50 napi ostrom után, 1945. II. 13: elfoglalták. Időközben a m. megszállt ter-en, moszkovita emigránsok szervezésével alakított →Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. XII. 28: hadat üzent No-nak, és 1945. I. 20: aláírta a fegyverszünetet a SZU-val. –1944. VIII. 30: a Vörös Hadsereg D-i szárnya bevonult Bukarestbe, elfoglalta a havasalföldi olajmezőket és IX. 3: elérte a bolgár határt. Az utóbbit csak IX. 8: a Bulgáriának küldött szovjet hadüzenet után lépte át, amikor a népi fölkelés megdöntötte a németbarát bolgár kormányt és a szovjet erők lényegében ellenállás nélkül, IX. 15: bevonultak Szófiába. – Rom. és Bulgária hadseregei szovjet alárendeltségben részt vettek a hazánk és No. elleni hadműveletekben. IX. 6: az al-dunai Vaskapunál a 2. ukrán front találkozott a Josip Broz Tito vezette jug. partizán alakulatokkal. Szovjet és bolgár katonai támogatással a jug. partizánok X. 20: elfoglalták Belgrádot, majd az összeköttetéstől elvágott balkáni ném. csapatok XI. végére föladták Szerbiát, Montenegrót, Macedóniát, Görög-ot, és Albániát. A volt Jug. Ny-i vidékén 1945. V. 15-éig elhúzódtak a harcok. Az angolszász szövetségesek nyomására már 1944. III: J. B. Tito koalíciós kormányt alakított, de XI: bevezette a sztalini típusú komm. diktatúrát, a szláv többség biztosítására elrendelte a m-ok és ném-ek lemészárlását ill. koncentrációs táborokba zárását. – A Ny-európai arcvonalon 1944. IX. elejétől már Belgiumban és Hollandiában folytak a harcok. A front No-ba áthelyezésére B. L. Montgomery terve alapján IX. 17: légideszant-hadművelet kezdődött, a Rajna alsó folyását Arnhemnél átszelő, stratégiai fontosságú híd elfoglalására, de a IX. 26-ig tartó harcok kudarccal végződtek, emiatt a Ruhr-vidéket nem tudták É-ról megkerülni és ném. földre behatolni. X. 21: Aachent elfoglalták az amerikai csapatok. Az újabb XI. 16: kezdődött amerikai támadásban, a front áttörése nem sikerült, csak lassan tudták visszanyomni a ném. védelmet a Ruhr-folyóig. Az amerikai és fr. erők XI. 23: bevették Strasbourgot, XII. elején az amerikai csapatok Saarbrückennél elérték a Saar-folyót. Az angolszász hadsereg fokozatosan fölzárkózott a ném. határra, s több mint 2 millió emberrel készült a végső támadásra. – A Ny-i fronton ekkor indult a ~ utolsó nagy ném. támadása Maas folyó völgyétől DK-re elhelyezkedő Ardennek hegységben. A Herbstnebel (’Őszi köd’) fedőnevű hadművelet célja a szöv-es hadseregek kettévágása, az utánpótlásukat biztosító belga tengeri kikötő, Antwerpen elfoglalása, az É-ra álló ellenséges erők bekerítése és megsemmisítése, ezzel a háború megfordítása volt. A hegyvidéki terepen megvívandó csatákhoz az összes tartalékot mozgósították: 2 páncélos és 1 gyalogos hadsereg kb. 250.000 katonáját. A ném. hadvezetés 1944. XII. 16: indította támadását. Csapatai az arcvonalat 20 km-es szélességben áttörték, de üzemanyag hiánya és a szöv-esek ellenállása miatt Antwerpent nem érték el. Az egységes védekezés érdekében XII. 20: D. Eisenhower amerikai tábornok B. Montgomeryt nevezte ki a térség szöv-es haderejének főparancsnokává. A javuló időjárás következtében, karácsonytól az ang.–amerikai légierő is be tudott kapcsolódni a harcokba és akadályozta a ném. utánpótlást. Hitler 1945. I. 1: még egy frontot nyittatott Elzászban, de a I. 3: megkezdett ált. angolszász ellentámadás miatt I. 5-re a ném. csapatok, szívósan védekezve, az ardenneki csata előtti állásaikba húzódtak vissza. I. 6: W. Churchill J. Sztalinhoz írt levelében utalt a Ny-i fronton kialakult nehéz helyzetére. A szovjet hadvezér válaszában a középső arcvonalon legkésőbb I. második felében nagyarányú támadást ígért No. ellen. – A K-i fronton a Vörös Hadsereg, a Sztalin által kilátásba helyezett időpontnál előbb, 1945. I. 12: kezdte egyidejű, végső támadását (kb. 2 millió katona, 6000 repülőgép, 4500 harckocsi, kb. 40.000 löveg) kb. 600 km szélességű arcvonalon No. ellen, mindenekelőtt Berlin bevételére. A Visztula–Odera hadművelet fő ereje az 1. belorusz és az 1. ukrán front volt, Georgij K. Zsukov, ill. Ivan Sz. Konyev (1897–1973) marsall tábornok vezetésével. Csapataik I. 17: elfoglalták Varsót, I. 25: Krakkót, és I. 29-ére lényegében az egész sziléziai iparvidéket, kivéve a bekerített Boroszlót (Breslau, Wroclaw), ahol kb. 45.000 ném. katona a háború végéig kitartott. Az utóbbi napon Zsukov alakulatai Poznañtól (Posen) DNy-ra átlépték No. 1938. évi határát és 1945. I. 31: benyomultak Brandenburg tart-ba. Az ált. szovjet támadás másnapján, I. 13: a Konsztantyin K. Rokosszovszkij tábornok vezetésével a 2. belorusz front is megindult K-Poroszo. bevételére és I. 26-ára elvágták az arcvonaltól az ottani ném. erőket, kijutottak a Balti-tengerhez. A ném. erők kemény védekezése miatt a szovjet főhadiszállásnak le kellett mondani a Berlin elleni azonnali támadás tervéről, sőt arról döntött, hogy az Odera és a Neisse folyók mentén erős frontvonalat épít ki addigi helyzetének megerősítésére. – Ebben az időben, II. 4–11: került sor Jaltában Sztalin, Roosevelt, és Churchill csúcstalálkozójára. Megegyeztek a ~ záró-szakaszának katonai és pol. kérdéseiben, a háború utáni rendezés alapelveiben (ENSZ Biztonsági Tanácsa a szavazási rendje, vétójog, Ukrajna és Fehéroroszo. önálló ENSZ tagállammá válásáról, a ter-i gyámsági rendről). 1945. IV-ára San Franciscóba konf-t hívtak össze az ENSZ alapokmányának megszövegezésére. Nyilatkozatot adtak ki a ném. uralom alól fölszabadult, ill. csatlós európai orsz-okról, miszerint ezekben a dem. pol. erők részvételével szabad választásokat kell tartani. A jaltai konferencián elfogadták No megszállásának alapelveit, 4 övezetre darabolását, melybe egyenlő félként Fro-ot is bevették. Döntöttek a teljes ném. fegyveres erő lefegyverzéséről, a hadiipar leszereléséről, a háborús bűnösök bíróság elé állításáról, a természetbeni jóvátételről. Lengyelo. K-i határának a korábbi Curzon-vonalat tették meg, azaz lényegében az 1939. VIII. 23: aláírt Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradékában kijelölt szovjet–ném. határt, amivel Lengyelo. elvesztette az 1939. IX: a SZU megszállás alá került K-i ter-eit. Megegyeztek abban, hogy Lengyelo-ot Ny-on és É-on jelentős ném. ter-ekkel kárpótolják. A jaltai konf. titkos egyezményében a SZU vállalta, hogy No. fegyverletétele után 2–3 hónappal belép a Japán elleni háborúba, szöv-et köt Kínával, cserébe visszakapja az 1904–05: orosz–japán háborúban elvesztett Szahalin sziget D-i részét és jogait, elfoglalhatja a Kuril-szigeteket. – A jaltai konf. után, II. 13–15: történt Európa akkori egyik legszebb barokk városa, Drezda angolszász terrorbombázása. A 772 brit és 311 amerikai repülőgép 4 légitámadásban össz. több mint 700 tonna bombát dobott le Szászo. székhelyére, amelynek belső, 12 km²-nyi ter-e – a városközp. 28.140 lakásából 24.866 teljesen – elpusztult, további 3 km² erősen károsodott. Ekkor a kb. 650.000 lakosú városban kb. 3–400.000 menekült tartózkodott No. K-i részéből; a gyújtóbombák okozta tűzviharban elégettek, megfulladtak számát pontosan nem tudták megállapítani, ezért 35.000–135.000 ill. 250.000 fő között becsülték (jegygyűrűik alapján [is] 39.773 főt név szerint azonosítottak). – A K-i arcvonal É-i szárnyán hosszú harcokat követően, 1945. III. 28: a szovjet erők bevették Danzig (Dancka, Gdañsk) kikötővárost, és IV. közepére nagyjából lezárult a K-pomerániai ném. haderő 54 hadoszt-ának a szétverése. Az arcvonal ekkor Stettin kikötővárostól az Odera és Neisse mellett, majd D-re a Morva folyón át a m. határtól Ny-ra húzódott. Eközben már IV. elejétől a Vörös Hadsereg É-i szárnya az utolsó rohamra készülődött Berlin ellen. – Az arcvonal D-i szárnyán 1945. III: a Balaton térségében zajlott le a ném. hadsereg utolsó nagy támadása, a balatoni páncélos csata, amelynek célja a Dunántúl és Bp. visszafoglalása. A Frühlingserwachen (’Tavaszi ébredés’) fedőnevű hadműveletet III. 6: indították, a ném. főerők és az annak alárendelt m. 3. hadsereg 1–1 huszár-, ill. gyalog-, valamint páncélos hadoszt-a a Balaton és a Velencei-tó körzetében támadtak. Áttörték a szovjet arcvonalat, de az ellenállás és a rossz terepviszonyok miatt III. 15-ig csak 30 km-t haladtak előre és több mint 100 páncélost vesztettek. III. 16–: a 3. ukrán front ellentámadása következtében III. 23: elfoglalták Székesfehérvárt és Veszprémet, III. 28: Komáromot és Győrt, III. 29: Zalaegerszeget, Szombathelyt és Kőszeget, IV. 1: Nagykanizsát és Sopront, IV. 2: Mosonmagyaróvárt. A Vörös Hadsereg a Bécsi Birodalmi Kerületet (Reichsgau Wien) IV. 7.–13: harcokban foglalta el; a hajdani m. koronázó városba, Pozsonyba IV. 4: bevonultak. A mo-i hadműveletek a komm. diktatúrában hazudott időponttal és helyszínnel (IV. 4: Nemesmedves) ellentétben nem ott és akkor, hanem IV. 12: Pinkamindszent falunál értek véget. – Az ardenneki csata után, 1945. I. 5: az állásaikba visszahúzódott ném. csapatok másfél hónappal késleltették az angolszász szöv-esek benyomulását No-ba, holott Hitler a Ny-i hadszíntér legyengítése árán, minden tartalékot K-re dobott át a Vörös Hadsereg ellen. Eközben minden addiginál ádázabb viták törtek ki a szöv-es hadvezetésben. Az erőfölény vitathatatlan volt, a szöv-esek kb. 90 hadoszt-át (ebből 25 gépesített, 5 ejtőernyős) 6000 harckocsi és megfelelő légierő támogatta. A 65 ném. hadoszt-hoz 1000-nél kevesebb páncélos tartozott. Az amerikai–ang.–fr. erők csak II. 23: indították újabb támadásukat, III. 5: elérték Kölnt, III. 25-ére elfoglalták a Rajna bal partján fekvő ném. ter-et; több helyen átkeltek a Rajnán, és bekerítették a Ruhr-vidéken védekező, a Walther Model (1891–1945) tábornagy vezette 24 ném. hadoszt-t, amely még 18 napig ellenállt. A szöv-es erők eközben tovább törtek előre: IV. 10: elérték Hannovert, IV. 16: Nürnberget, IV 22: Stuttgartot, IV. 30: bevonultak Münchenbe. Közben, IV. 11: eljutottak az Elba folyóhoz, és 120 km-re megközelítették Berlint, amivel nagyjából egyenlő távolságban álltak a ném. főv-tól, mint a szovjet erők. A két hadsereg IV. 25: az Elba menti Torgaunál találkozott. IV. 26: Brémát, V. 2: Lübecket, V. 3: Hamburgot is megszállták. – A korábban írt okok miatt, No. az atlanti csatát is elvesztette. Az összecsapások 5. szakaszában (1942. VIII.–1943. V.) 123 hajót vesztett, miközben 3.800.000 tonna ellenséges hajóteret elsüllyesztett. A 6. fejezetben (1943. VII–VIII.) mindössze 300.000 tonna hajóteret semmisített meg, eközben 70 ném. tengeralattjáró pusztult el. A 7. menetben (1943. IX.–1944. V.) 400.000 tonna angolszász hajóteret küldtek hullámsírba, 119 ném. búvárhajó pusztult el. A 8. szakaszban (1944. VI.–1945. V.) 500.000 tonna ellenséges hajóteret süllyesztettek el a ném. tengeralattjárók. – Közben, 1945. IV. 16: hatalmas erőkkel megindult a Vörös Hadsereg támadása Berlin ellen. A bekerítő hadműveletetben Zsukov és Konyev marsall csapatai a főv-tól Ny-ra, Neuennél találkoztak. Berlin külső kerületeibe IV. 24: betörtek az első egységek megkezdték a város ostromát. Hitler IV. 29: aláírta pol. végrendeletét, a hatalmat Karl Dönitz (1891–1980) tengernagyra ruházta. IV. 30: kitűzték a szovjet zászlót a Reichstagra, Hitler feleségével, Eva Braunnal öngyilkos lett. A Berlint védők V. 2: letették a fegyvert. Az ott harcolt ném. erők ÉNy-No-ra, Dániára és Hollandiára vonatkozóan V. 4: részleges fegyverszünetet kötöttek a szöv-ekkel. No. képviselői V 9: éjjel, 0,30 órakor írták alá a ném. főv-ban a föltétel nélküli fegyverletétel okmányát. A szovjet csapatok V. 9: foglalták el Prágát, de ekkor a Cseh-Morva Protektorátus, ill. Ostmark tart. (Ausztria) nagy része még ném. birtokban volt, az utolsó ném. csapatok V. 13: tették le a fegyvert. – A D-i arcvonalon, É-Olo-ban a szöv-esek 1945. IV. 9: indították utolsó nagy támadásukat az ott védekező és a térség jelentős részét még ekkor is birtokló ném. csapatok ellen. A Como-tó környékén az ol. partizánok IV. 27: elfogták, és kivégezték B. Mussolinit. Az itáliai ném. vezérkar V. 29: aláírta fegyverletételt H. R. Alexander (1891–1969) brit tábornok előtt, az 1 millió fős Olo-i ném. hadsereg végleges megadásra V. 3: került sor. V. 4: a Brenner-hágónál találkoztak a Bajoro-ot elfoglalt, és az Olo-ban harcolt és előretört szöv-es csapatok. V. 4: a ném-ek föladták Zágrábot, amivel Horváto. a jug. partizánok uralma alá került. – A szöv-esek által megszállt No-ot VII. 1: amerikai, szovjet, brit és fr. övezetre osztották, Berlint is négyhatalmi ellenőrzés alá vonták. A győztesek vezetőinek – J. V. Sztalin, W. Churchill [VII. 28–: Clement R. Attlee (1883–1967)] és Harry S. Truman (1884–1972) amerikai elnök – utolsó csúcstalálkozóját a Berlin melletti Potsdamban tartották, ahol eldöntötték, ill. pontosították a jaltai konf-án függőben maradt kérdéseket, amivel megalapozták a háború utáni rendezést, a békeszerződések megkötését. Megegyeztek a No-gal szembeni bánásmód pol. és gazd. alapelveiről (teljes leszerelés, a náci törv-ek eltörlése, dem. átalakítás, jóvátétel, stb.). Königsberget (1947–: Kalinyingrád) és környékét a SZU-hoz csatolták, Lengyelo. Ny-i határaként az Odera–Neisse folyók vonalát jelölték ki. Elhatározták a ném. lakosság kitelepítését Lengyelo-ból (kb. 9.000.000 főt), Csehszl-ból (3.000.000 főt) és Mo-ról (kb. 500.000 főt). A szöv-esek VIII. 8: Londonban aláírt egyezménye alapján a ném. háborús főbűnösöket a Nürnbergben rendezett perben ítélték el. – A Távol-K-i hadszíntéren 1945. II. végén az amerikai csapatok elfoglalták a stratégiai fontosságú Iwo Jima szigetet, melynek repülőteréről állandóan bombázhatták Japánt. 334 gyújtóbombákkal fölszerelt B-29-es repülőgép III. 9–10: éjjelén támadt Tokióra: 260.000 épületet leromboltak, kb. 1 millió ember vált hajléktalanná, 83.793 főt megöltek. Néhány nap múlva a zömmel Saipan szigetéről felszállt amerikai gépek, a többnyire fából épült Nagoya, Oszaka, majd Kobe és más városok döntő részét (több mint 2 millió házat) elpusztították, több százezer polg. lakos halt meg. IV. 1: Okinawa szigetén kb. 170.000 amerikai katonát tettek partra; kb. 100.000 japán védő keményen ellenállt, IV. 4: Okinawánál egyetlen nap alatt 2000 kamikádzét vetettek be. A japán légitámadások következtében e napokban az USA 30 hadi- és több nagy csatahajót, kb. 700 repülőgépet és 10.000 tengerészt veszített. Az amerikaiak csak hatalmas áldozatok árán, V. 21: tudták elfoglalni a szigetet. A japán hadsereg összlétszáma ekkor 4 millió fő volt. Elsősorban emiatt, bár a győztes okinawai csata megteremtette a japán szárazföld elleni partraszállás föltételeit, azt az amerikai hadvezetés (egymillió fős katonai veszteséggel számolva) csak 1945. XI-re tűzte ki. VII. 26: a potsdami konf-n az USA, NBr. és Kína nyilatkozatban szólította fel Japánt a föltétel nélküli fegyverletételre. A potsdami megállapodás értelmében a SZU VIII. 8: bejelentette, hogy hadiállapotban levőnek tekinti magát Japánnal és VIII. 9: megtámadta Mandzsukuot (Mandzsúria), ahol a japán Kwantung-hadsereg VIII. 19-éig ellenállt. A szovjet erők VIII. 20: bevették Harbin és Mukden városokat, VIII. 22: Port Arthur tengeri kikötőt. Ezután megkezdték Korea elfoglalását, majd a potsdami egyezmény alapján a 38. szélességi foktól É-ra a szovjet, D-re az amerikai hadsereg fogadta a japán csapatok fegyverletételét. A szovjet erők VIII. 26: birtokba vették Szahalin (Karafuto) sziget D-i részét, IX. 1: a Kuril-szigeteket. Közben a szovjet előrenyomulás, valamint VIII. 6: a Hirosima ellen az Enola Gay nevű B-29-es bombázóval (aznap 71.379 halott) és VIII. 9: Nagaszaki ellen amerikai atombomba támadás (aznap 39.000 halott, 25.000 sebesült, a város 40%-a elhmvadt) után Japán IX. 2: föltétel nélkül megadta magát. A fegyverletétel okmányát a Tokiói-öbölben állomásozó Missouri csatahajón írták alá. A Kínában és Indokínában küzdő 1 millió fős japán hadsereg hivatalosan IX. 9: Nankingban tette le a fegyvert Csang Kaj-sek nemzeti erői előtt. – A ~t a Bulgáriával, Finno-gal, Mo-gal, Olo-gal és Rom-val 1947. II. 10: Párizsban, majd Japánnal 1951. IX. 8: San Franciscóban kötött békeszerződés zárta le, az utóbbit a SZU nem írta alá. A megszállt és 4 övezetre osztott No. gal nem kötöttek békeszerződést. A ~ban 61 áll., a Föld lakosságnak 80%-a vett részt, 40 orsz. ter-e vált hadszíntérré. A háború katonai áldozatait 27 millió főre, a polgári lakosságét 25 millióra becsülik. A hadműveleteken kívül milliók pusztultak el a holokauszt, az ellenállási (partizán-, ill. gerilla) mozgalmak miatti tömeges megtorlásokban. A háború során a minden addiginál jelentősebb lélektani hadviselésben döntő szerepet kapott a rádió, de az új tudományos-technikai találmányokat (rádiólokátor /radar/, atombomba, stb.) is szinte azonnal bevetették a küzdelembe. Bo. Jó.

Halmosy Dénes: Nemzetk. szerződések 1918–1945. Bp. 1966. (2. kiad. 1983.) – Gilbert, Gustave M.: Nürnbergi napló. Uo. 1967. – Hóry András: A turnu-severini m.–rom. tárgyalások története. München, 1967. – Csatári Dániel: Forgószélben. M.–rom. viszony 1940–1945. Bp. 1968. – Ormos Mária: Háború Etiópia földjén. Uo. 1970. – Nemeskürty István: Requiem egy m. hadseregért. Uo. 1972. – Teherán, Jalta, Potsdam. Dok.gyűjt. Uo. 1972. – Ránki György: A 2. vh. tört-e. Uo. 1973. – Montgomery, Bernard L. tábornagy emlékiratai. Uo.1981. – Borsányi Julián: A m. tragédia kassai nyitánya. München, 1985. (Studia Hungarica. No. 28.) – Dombrády Lóránt–Tóth Sándor: A m. kir. honvédség 1919–1945. Bp. 1987. – Taylor, A. J. P.: A 2. vh. képes krónikája. Uo. 1975. (2. kiad. 1988) – Csujkov, Vaszilij Ivanovics: Az évszázad ütközete. Uo. 1977. – Rónai András: Térképezett történelem. Uo. 1989. – Ránki György: A 2. vh. gazdaságtört-e. Uo. 1990. – Galland, Adolf: 104 légigyőzelmem. Első és utolsók. Uo. 1991. – Friessner, Hans: Árulások, vesztett csaták. Uo. 1992. – Gosztonyi Péter: A Vörös Hadsereg. A szovjet fegyveres erők története 1917–89. Uo. 1993. – Lukacs, John: A párviadal. A 80 napos párbaj Churchill és Hitler között. Uo. 1993. – Adattár a 2. vh. történetéhez. Szerk. Sipos Péter. Uo. 1994. – Madaras Jenő: Hamvazószerda. Műegyetemisták a drezdai tűzviharban. Kaposvár, 1993. – Botlik József–Csorba Béla–Dudás Károly: Eltévedt mezsgyekövek. Adalékok a délvidéki m-ság tört-éhez 1918–1993. Bp., 1994. – Goebbels, Joseph: Napló. Uo. 1994. – Matanle, I.: A 2. vh. Uo. 1994. – Rauch, G. von–Misiunas, R. I.–Taagepera, R.: A balti áll-ok tört-e. Uo. 1994. – Sokcsevits Dénes–Szilágyi Imre–Szilágyi Károly: D-i szomszédaink tört-e. Uo. 1994. – Szabó Péter: Don-kanyar. A m. kir. honvédség tört-e 1942–1943. Uo. 1994. – The D-Day encyclopedia. Oxford–New York, 1994. – Churchill, Winston L.: A 2. vh. 1–2. köt. Uo. 1995. – Prien, Günther: Tengerek szürke farkasa. Életutam Scapa Flow-ig. Uo. 1995. – The Times Atlas. A 2. vh. Szerk. J. Keegan. Uo. 1995. – Mannerheim, G: A téli háború (1939–1940) Ford. Oláh József. Uo., 1997. – Ábel András: Az atombomba története Los Alamostól Nagaszakiig. Uo. 1997. – Szokolay Katalin: Lengyelo. tört-e. Uo., 1997. – Mo. a 2. vh-ban. Lexikon A– Zs. Főszerk. Sípos Péter. Szerk. Ravasz István. Uo., 1997. – Lukacs, John: A történelmi Hitler. Uo. 1998. – Az ardenneki offenzíva. Az ardenneki támadás a ném-ek szemszögéből. Szerk. Danny S. Parker. Debrecen, 1999. – Ambrose, S.: D-nap 1944. jún. 6. A partraszállás hiteles története. Bp. 1999. – [Galeazzo] Ciano gróf naplója 1939–43. Uo. 1999. – Churchill, Winston L.: Nagy csaták. Híres-hírhedt szereplők. Fejezetek a 2. vh-ból. Uo. 1999. – Gasparovits László: A rettegés 50 napja. Bp. ostroma és a kitörési kísérlet. Debrecen, 1999. (20. sz-i hadtört.) – Józsa Béla: Tigrisek az Ardennekben 1944. dec. A 2. vh. utolsó nagy páncélos ütközete. Uo. 1999. – Józsa Béla: Egyetemisták az ostromgyűrűben. Uo. 1999. – Hernádi Tibor: A 2. vh. igaz tört-e. 3. jav. kiad. Baja, 2000. – Boyle, D.: A 2. vh. képekben. Bp. 2002. – Ravasz István: Erdély ismét hadszíntér 1944. Uo. 2002. – Keegan, J.: A 2. vh. Uo. 2003. – Botlik József: Közigazg. és nemzetiségi pol. Kárpátalján. 1. köt. M-ok, ruszinok, csehek és ukránok 1918–1945. 2. köt. A Mo-hoz történt visszatérés után 1939–1945. Nyíregyháza, 2005. – Irving, David: Apokalipszis 1945. Drezda elpusztítása. Bp., 2005: 255. – Irving, David: Nürnberg, az utolsó csata. Uo. 2007.

Mozgósítás és emberveszteség a II. világháborúban:

* beleértve a nácik által elpusztított zsidókat is

** 19.753 katona hadifogságban halt meg

*** beleértve azokat a foglyokat is, akik hadifogságban haltak meg

A táblázat forrása: Cook, Chris-Stevenson, John: Világtörténeti kézikönyv 1914–1993. Bp. 1995.

A zsidók legyilkolása Európában 1941–45-ben:

* beleértve a balti államokat is